Délmagyar logó

2016. 05. 28. szombat - Emil, Csanád 15°C | 28°C

Sakk: Kecskeméti kocsma- siker Deszken

Huszadik alkalommal rendezték meg Deszken, a Bástya Étteremben a kocsmák közötti nemzetközi sakkcsapatversenyt.
Szerbiából (Orom és Zenta) és Romániából (Nagylak) is érkeztek sportolók, összesen 16 település képviseltette magát húsz háromfős együttessel. A vetélkedést Zámbó László nemzetközi versenybíró irányította, a legjobbnak a kecskemétiek bizonyultak.

A Csongrád Megyei Szabadidősport Szövetség különdíjban részesítette a torna legjobb ifjúsági csapatát, a kiskunhalasi Halast (Papp Bence, Tapodi Norman, Melján Dávid). A versenyen első ízben a Deszki Sport Club tábladíjakat is kiadott, a legjobbak: 1. táblán Kopasz Róbert (Szeged), 2. táblán Ábel Lajos (Kecskemét), 3. táblán Lovas Dániel (Kecskemét).

Végeredmény: 1. Kecskeméti Kocsmák Királyai (Csala Imre, Ábel Lajos, Lovas Dániel), 2. Ljubó Kocsma, Deszk (Kopasz Róbert, Csúri László, Farkas Sándor), 3. Jumbó Kocsma I., Szeged (Csikós Mihály, Farkas János, Kovács Arthur), 4. Éden Diszkont, Hódmezővásárhely (Borsi Imre, Ábrahám Zoltán, Mónus Imre), 5. Ámor Presszó, Makó (Restás Péter, Kópiás Ferenc, Králik Attila), 6. Jumbó Kocsma II., Szeged (Tornyai Jenő, Bernáth Róbert, Mihály János).
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Strandlabdarúgás: világot lát a szegedi strandlabdarúgó

Strandlabdarúgás: világot lát a szegedi strandlabdarúgó
Egy hét Dubajban, húsz nap a brazíliai Vitóriában - nem sok időt tölt itthon mostanában Szentes-Bíró Tamás, a strandlabdarúgó-válogatott tagja. Tovább olvasom