Délmagyar logó

2017. 08. 19. szombat - Huba 20°C | 35°C Még több cikk.

Siker volt a szupermoto

Sikeresen mutatkozott be Szegeden egy új – legalábbis megyénkben – technikai sportág, a szupermoto, amely a moto-
krossz és a gyorsasági szakág „keresztezéséből" jött létre.
Mintegy ezer néző volt kíváncsi tegnap a Szegeden újnak számító szupermoto (terep, vagyis krosszmotorok gyorsasági pályán vetélkednek egymással) debütálására a Kereskedő közben. A pályát a Hangár Expó körül jelölték ki a szervezők. A nemzetközi versenyen a magyar eliten kívül román és osztrák motorosok is rajthoz álltak, de nem bírtak a mieinkkel. Ez azonban nem meglepő, hiszen ifj.

Kökényesi György (250 kcm) az Európa-bajnoki sorozatban az élen áll, Molnár Tamás (450 kcm) pedig a harmadik pozíciót foglalja el az öreg kontinensen.

Az érdeklődők színvonalas, kiélezett küzdelmeket láthattak, izgulhattak végig. ifj. Kökényesi a presztízs kategória mindkét futamában rajt–cél sikert aratott, míg a legifjabb résztvevő, a 17 éves Németh Balázs az openben nem talált legyőzőre.

Farkas Tamás hiába nyerte meg a quadok első futamát, a másodikban műszaki hiba miatt feladni kényszerült a versenyt, és így összetettben sem volt értékelhető eredménye.

Eredmények:
Juniorok: 1. Hugyecz Erik (Yamaha, Vega MSC), 2. Necsász Márk (KTM, Rebellis MSC), 3. Ónodi Benjamin (Yamaha, Motomax SE).

Amatőrök: 1. Koczka Tamás (KTM, Vega MSC), 2. Hugyecz Elek (Yamaha, Vega MSC), 3. Kóródi Imre (Husaberg, Namato Team).

Open kategória: 1. Németh Balázs (KTM, Rebellis SE), 2. Molnár Péter (KTM, Elit MSC), 3. Sinka Tibor (KTM, Vega MSC).

Presztízs kategória: 1. ifj. Kökényesi György (Yamaha, Pacot Team), 2. Benner Zsolt (KTM, Rebellis SE), 3. Molnár Tamás (Honda, Elit MSC)
Superquad: 1. Tóth Demeter (Yamaha, Vega MSC), 2. Vekedel Gábor (Honda, Real Motor), 3. Bedő Tamás (Yamaha, Real Motor).

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Három pontért utaznak

A labdarúgó NB II harmadik fordulójában a négy ponttal az ötödik helyen álló Makó FC a sereghajtó… Tovább olvasom