Délmagyar logó

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 15°C Még több cikk.

Sipos Edit újra mosolyog

Szobrot és sétányt avattak szombaton Szentesen, a Széchenyi liget és a strandfürdő területén a tavaly 38 évesen elhunyt vízilabdás, Sipos Edit emlékére. Az alkotás úgy örökítette meg, ahogy a legtöbben emlékeznek rá, mosolyogva.
A két-háromszáz főnyi ünneplő, emlékező együtt énekelte Szentesen, a Széchenyi ligeti strandon, és közben lehullt a lepel a tavaly fiatalon, 38 évesen elhunyt vízilabdázó, Sipos Edit bronzszobráról (a csongrádi művészházaspár, Lantos Györgyi és Máté István alkotása). Újra ott volt, mosolygott, és úgy tűnt, az utolsó sorokat együtt énekli velünk.

Sipos Edit szoboravatója a szentesi uszodában


Az ünnepségre érkezőknek a lány utánpótlás-együttes állt sorfalat, és megjelent Tóth László edző vezetésével a jelenlegi OB I-es női gárda, de egykori mestere, dr. Tóth Gyula sem hiányozhatott a szombati szobor- és sétányavatóról.

A korábbi vízilabdázó, ma drámatanár Szebeni Zoltán szavalta Kosztolányi-vers (Halotti beszéd) meg is kívánta Edit jelenlétét, mintha ismeretlenül is minden sort róla írt volna a költő. Ezt követően az ötletgazda és a költségeket fedező Csúcsrajárok Alapítvány kuratóriumát képviselve Vidovics László mondott avatóbeszédet. Megidézte Sipi alakját, végigkísérte pályafutását, rákkal való küzdelmét is megemlítve: – Nagy voltál a sportban, emberileg is példakép mindenkinek, a családod és a csapatod jelentett mindent számodra. A szentesi sport nagykövete vagy, szobrod, sétányod legyen a medencés sportok emlékhelye – mondta Vidovics László.

Sipos Edit újra mosolyog. Fotó: Vidovics Ferenc (galéria)

– Sipi, Sipike, Sipinyó, Béby – sorolta Sipos Edit szeretetről árulkodó beceneveit Merész András, a magyar női válogatott szövetségi kapitánya, aki 1999- ben ismerkedett meg Sipos Edittel. Beszédében arra a „kérdésre" keresett választ, miért szerethetnek valakit az emberek? A válasz a világbajnok, Európa-bajnok, világkupagyőztes, 10-szeres bajnok, 3-szoros magyarkupa- és BEK-győztes esetében egyértelmű.

 A játékostárs

– Örülök, hogy a szobor is mosolyog, mert őt is mindig így láthattuk – mondta Győri Eszter, aki a mostani női együttesből még együtt játszott Sipos Edittel, és azzal folytatta: – Még a tavaly tavaszi rájátszásban is ott volt a meccseinken, szurkolt nekünk, akkor, betegen is ránk, a sportágra gondolt. Mindig nyerni akart, a legjobb lenni, példakép lehet mindenkinek.

– Minden bolondságban benne volt, a megbízhatóság szobrát, medencében és azon kívül, róla mintázhattuk, és sohasem ismert lehetetlent – mondta Merész, aki személyes emlékeket is felelevenített. – A vereségek megviselték – de mindig megerősödött általuk –, a győzelmeket nem sajátította ki magának, háttérbe vonult. Utolsó, tavaly nyáron, a vízilabda-világbajnokság alkalmával küldött SMS-ével, már súlyos betegen, sem magára gondolt: „Sok sikert, ölellek benneteket! Szeretlek Titeket!" – írta. Mi is szeretünk, Sipi! – mondta könnyeivel küszködve Merész András.

Ezt követően még a legjobb barátnő, Mátyásné Bimbó Ildikó emékezett Editre, és mindenkinek köszönetet mondott, akik a szobor felállításában, a sétány „keresztapaságában" segíttek.

Az ünneplőket, emlékezőket Pataky Attila éneke, az Edda dala búcsúztatta: „Örökre velünk maradsz, őrizzük mosolyodat". Valóban, a bronzmosoly örök, amely a „hideg fém" ellenére élő, és eszébe juttatja mindenkinek Sipit, az egyéniségét, emberségét. Sipos Edit újra velünk van, újra mosolyog.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szegedi TE: harmadszor BL-győztes a csapat!

A németországi Straubingban a Szegedi TE férfi tekecsapata címvédőként megnyerte a Bajnokok Ligája négyes döntőjét. Tovább olvasom