Délmagyar logó

2018. 05. 22. kedd - Júlia, Rita 15°C | 25°C Még több cikk.

Skaliczki az új Pick-edző - Törő és Sulc is érkezik

Csütörtök délelőtt sajtótájékoztatót tartott a Pick Szeged férfi kézilabdacsapata. Skaliczki az edző, Tatai mellett Törő, Bajorhegyi és Sulc érkezik, Marjanac, Nenadics, Oszmajics és Krivokapics távozik.

10.41: Skaliczki László elmondta, érzelmileg erősen kötődik a Pick Szegedhez, amellyel 1996-ban, a bajnoki arany megnyerésével a csapat egyik legnagyobbb sikerét aratta. - A csapattól megalkuvást nem tűrő játékot és akaraterőt várok el, úgy kell játszanunk, hogy az élményt jelentsen a szurkolóinknak - mondta Skala. A harmadik szegedi időszakát kezdő szakember (volt már játékosa és edzője is a Picknek) július 12-én vagy 19-én tarthat először edzést a csapatnak.

Sulc a szlovákok egyik legjobbja.
Sulc a szlovákok egyik legjobbja.

10.30: Néhány kérdőjel nem egyenesedett ki: bár Zvizejnek 2011-ig él a szerződése, komoly kérői vannak, Liszkaival kapcsolatban pedig a Veszprém álláspontja nem ismert, a Pick szeretné, ha Szegeden maradna. Andjelkoviccsal és Vadkertivel még tárgyalnak szerzősésük meghosszabbításáról - előbbi holnapra ígért választ.

10.15: nevek kerültek elő: távozik Milorad Krivokapics, Vladimir Oszmajics (mindkettő Koper), Dragan Marjanac és Petar Nenadics. Érkezik: Tatai Péter (Dunkerque), Frantisek Sulc, a szlovák válogatott átlövője a Düsseldorfból, az egykori dunaferres Törő Szabolcs a spanyol Arratétól, Bajorhegyi Ádám, szegedi nevelésű játékos, aki legutóbb a Mezőkövesdben játszott. Mindannyian két évre írtak alá.

Skaliczki László a Pick új edzője. Fotó: Veréb Simon (galéria)

10.10: Bella Árpád bejelentette, Skaliczki László egy évig hivatalosan is a Pick Szeged edzője. A szakembertől két döntő a minimális elvárás, de a keret erősségét megítélve akár aranyérmet is nyerhet a csapat.

10.06: Ujhelyi István elmondta: roppant nehéz éven vannak túl, de a csapat helytállt, a kupadöntő és a bajnoki döntő hazai meccse hozott izgalmakat. - Most a legfontosabb a következő szezonra való felkészülés, melyben továbbjutást hozó nemzetközi kupaszereplés az elvárás - mondta Ujhelyi István, aki megköszönte a távozó Lele Ambrrus ügyvezető eddigi munkáját.

09.59:
Bár a hivatalos mejelentésre még várni kell, eldőlt: Skaliczki László lesz a szegediek edzője. Legalábbis erre utal, hogy Skala Bella Árpád ügyvezető és Ujhelyi István társadalmi elnöke tag társaságában sétált be a sajtótájékoztatóra.

Törő külseje mellett játékával is kitűnhet.
Törő külseje mellett játékával is kitűnhet.

09.55: egyelőre nagy a csend a No. 1-ban, Herbert Gábor és Porobic Haris képviseli a Picket. Hörbitől megtudtuk, kedden csatlakozik a válogatott keretéhez, amellyel a szlovénok elleni Eb-selejtezőre készül.

Korábban    
Továbbra is csak találgatások láttak napvilágot; az biztos, hogy Vladimir Oszmajics a szlovén Koperbe igazolt, és Krivokapics Milorad is követte a montenegrói válogatott átlövőt. Az már eldőlt, hogy Tatai Péter, Tóth Mihály, Katzirz Dávid, Herbert Gábor, Zubai Szabolcs és Tomás Stranovsky is a Pickben kezdi a következő szezont. Az, hogy mi lesz a sorsa Danijel Andjelkovicsnak, Petar Nenadicsnak, Luka Zvizejnek, Dragan Marjanacnak, Vadkerti Attilának, Vancsics Jánosnak, Lele Ákosnak, Simon Bencének, ma valószínűleg kiderül.

Találgatni továbbra is lehet, hiszen a felsorolt a játékosokkal kapcsolatosan több új csapat neve is felmerült, konkrétummal azonban egyikük sem szolgált.

Olvasóink írták

78 hozzászólás
  • 78. kreatív 2010. május 29. 18:48
    „NEM!!!
    Az ÉG SZERELMÉRE!!!
    Ki TUD VALAMIT AZ 50 MFT VISSZAFIZETÉSÉRŐL??!!

    Miért kellett felvenni a kölcsönt? A régi PICK-ICS-es struktúra támogatására netán??? ...ha igen, miért nem kezdődtek el a gyökeres változások sokkalta korábban, ahogy annak idején rimánkodtam ezért!

    MINDEKI FELELŐS AZ 50 MFT ELHERDÁLÁSÁÉRT, AKI AZ OMLADOZÓ PICKICS-ES ALAPOKAT TÁMOGATTA, VEZETŐKÉNT, TÁMOGATÓKÉNT, SZURKOLÓKÉNT!!!!!
    TE IS DOBI, XENE, PICKSZEGED 007 BARÁTOM!!!!

    Kedves fanatikus szurkoló barátaim!! Nézzetek szembe felelősségetekkel és keressétek, kutassátok az 50 mFt-hollétét!!!”
  • 77. dobi 2010. május 29. 15:16
    „kreatív! Nem unod még???????????????”
  • 76. xene@freemail.hu 2010. május 29. 10:50
    „75. hozzászólás kreatív 2010.05.29. 09:10
    Szövegértésből elégtelen! Olvass és próbálj meg értelmezni!”
  • 75. kreatív 2010. május 29. 09:10
    „71. 72. 73. 74-re!

    SENKI NEM "NYOM" EGY VÁLASZT???!!

    MI VAN AZ 50 MFT-tal????????????????????????!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!”
  • 74. TUTI 2010. május 29. 05:26
    „Mi lett az 50 millával??? Sztem ez nem tul KREATIV kerdes!

    Viszont nagyon JOGOS! :):)
    Vki nyomjom egy választ oszt haladjunk!”
  • 73. xene@freemail.hu 2010. május 28. 23:46
    „Vagy még esetleg azt tudom javasolni, hogy írj a Pick Szeged honlapján megadott elérhetőségekre egy e-mailt, s majd gondolom válaszolnak rá.....
    De tényleg jobb lenne, ha személyesen tudakolnád meg ezeket a dolgokat....
    Ha dolgozol, s épp nem érsz rá, ezért még beteg-szabadságot is érdemes kivenni....”
  • 72. xene@freemail.hu 2010. május 28. 23:43
    „"70. hozzászólás kreatív 2010.05.28. 22:00 "
    Én nem voltam a tájékoztatón....
    Éppen ezt mondom neked. Ha ennyire érdekel e téma, menj el egyszer egy ilyen szurkolói ankétra, vagy nem tudom minek nevezik és ott tedd fel ezeket a kérdéseket!!! A Pick ügyvezetője biztosan készséggel válaszol majd a kérdéseidre.....
    Nyilván, ha nem mész el, akkor nem is érdekel annyira a dolog, mint amilyen feneket kerítesz neki ::)).”
  • 71. PickSzeged007 2010. május 28. 23:41
    „Kreatív nyugodjál már le!”
  • 70. kreatív 2010. május 28. 22:00
    „64-re!

    TEHÁT A TÁJÉKOZTATÓN NEM VOLT SZÓ AZ 50 MFT-RÓL??!!! ENGEM NAGYON ÉRDEKEL, HISZ AZ ÉN PÉNZEMRŐL IS SZÓ VAN!!!!
    900 FT-OT FIZETEK A SPORTUSZODÁBAN, TÖMÖTT SÁVOK MELLETT!!!
    AZ ÉN SZENVEDÉLYEMET MIÉRT NEM TÁMOGATJA AZ ÖNKORMÁNYZAT??!!!
    SZÉGYEN!!!

    MÉG EGYSZER KÉRDEZEM: MI VAN AZ 50 MFT-TAL???!!!!”
  • 69. Mustang 2010. május 28. 20:44
    „eddig ok :)”
  • 68. TUTI 2010. május 28. 16:31
    „...nekünk most már itt a Kánaán.
    Notórius elégedetlengedőknek...lszi önkritikát gyakorolni és KUSS!
    ..na ne...nyomjad csak KRETéN vagy hogy is...nézd a végén meghallgatnak! :):):)”
  • 67. bélás 2010. május 28. 15:26
    „és akkor most ez így nekünk jó lesz?”
  • 66. TUTI 2010. május 28. 12:46
    „HAJRA PICK!
    SKALA & MOCSAI!
    HAJRA kézi!
    Nehéz lesz talpom maradni! :):):)”
  • 65. azigen 2010. május 28. 11:59
    „60. hozzászólás napfenyfurdo_mutyi 2010.05.28. 07:37

    Az miért baj, ha valaki reklamál?? Pszichikai hadviselésnek hívják.”
  • 64. xene@freemail.hu 2010. május 28. 09:02
    „"59. hozzászólás kreatív 2010.05.28. 07:28
    MÁS:...MI VAN AZ 50 MFT-OS KÖLCSÖNNEL?
    GONDOLJUK CSAK VÉGIG : MIRE KÖLTHETTE VOLNA AZ ÖNKORMÁNYZAT EZT A PÉNZ?!
    ÖTLETEKET VÁROK, NEMCSAK A VÁROSI SPORTÉLET TERÜLETÉRŐL!
    MI LETT A SORSA ANNAK AZ 50 MFT-NAK?
    KIKNEK A ZSEBÉBE VÁNDOROLT?!
    VÁLASZT, VÁLASZT, VÁLASZT VÁROK!!!!"

    Ha ez a kérdés annyira izgat, miért nem mentél el tegnap a sajtó-tájékoztatóra, ahol a szurkolók is megjelentek? Biztos kérdeztek is! Ott volt Ujhelyi Pista is meg Bella Árpád ügyvezető is....nagy alkalmat
    szalasztottál el...”
  • 63. Gilberto 2010. május 28. 08:57
    „azigen: Szvsz 1. Skala 2. Imre 3. Mocsai”
  • 62. azigen 2010. május 28. 08:25
    „58. hozzászólás Ganxta 2010.05.27. 22:37

    Légyszíves sorold fel szerinted ki a jelenlegi Magyar top3 edző (férfiaknál)?”
  • 61. napfenyfurdo_mutyi 2010. május 28. 07:39
    „okz te rémeket látsz.”
  • 60. napfenyfurdo_mutyi 2010. május 28. 07:37
    „mocsai?
    ne vicelj már
    allandoan reklamál a biroknál,ezzel probálja öket befolyásolni!”
  • 59. kreatív 2010. május 28. 07:28
    „MÁS:...MI VAN AZ 50 MFT-OS KÖLCSÖNNEL?
    GONDOLJUK CSAK VÉGIG : MIRE KÖLTHETTE VOLNA AZ ÖNKORMÁNYZAT EZT A PÉNZ?!
    ÖTLETEKET VÁROK, NEMCSAK A VÁROSI SPORTÉLET TERÜLETÉRŐL!
    MI LETT A SORSA ANNAK AZ 50 MFT-NAK?
    KIKNEK A ZSEBÉBE VÁNDOROLT?!

    VÁLASZT, VÁLASZT, VÁLASZT VÁROK!!!!”
78 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Karsai: elsőségből sosem elég

Azok után, hogy a Szegedi TE világbajnok tekése, Karsai László (43) megnyerte a napi és az összetett… Tovább olvasom