Délmagyar logó

2017. 01. 18. szerda - Piroska -7°C | 1°C

Sportágválasztó: több mint öt és fél ezren

Negyvenkilenc sportágban 61 klub, egyesület mutatkozott be összesen 5672 látogató előtt pénteken és szombaton a két és féléves múltra visszatekintő Nagy Sportágválasztó első nem budapesti, egyben idei első rendezvényén.
A szervezők tájékoztatása szerint a legnagyobb közönségsikert, azok a sportágak aratták, amelyek Szegeden különösen népszerűek: a kajak-kenu, a kézi- és kosárlabda, de a gyerekek számára roppant vonzóak voltak a küzdősportok, a tradicionálisak - a cselgáncs és a birkózás -, illetve a távol-keletiek is.

A rendezvény sikeréhez sztárok, olimpiai és világbajnokok sora járult hozzá. Többek között Janics Natasa, Pulai Imre, Wichmann Tamás, Vajda Attila, Szilágyi Áron, Kökény Bea, Kovács Antal, Biatovszki Míra, Lajtos Szandra, Vass Dóra, Belicza Béla és Peterdi Imre közreműködésével ismerkedhettek a sportágakkal az érdeklődők.

Olvasóink írták

  • 1. .suhym. 2010. május 09. 20:34
    „Köszönet Bohács Zsoltnak, a szervezőknek, rendezőknek és minden segítőnek, aki ennek a sportrendezvénynek a lebonyolításban részt vett!
    Szuper volt!:))))
    Sok ilyet szeretnénk!:)))))))))))”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szétmegy a Janics-Csányi házaspár

Janics Natasa a közelmúltban a férjével közösen úgy döntött, hogy házasságukat felbontják. Janics és… Tovább olvasom