Délmagyar logó

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 10°C | 16°C Még több cikk.

Sportkomplexum: csillagos ötös

Szegedtől csak néhány kilométerre található. A nagyközség a megye legszebb és legkorszerűbb sportkomplexumával rendelkezik. Évről évre fejlődik, és az sem véletlen, hogy a szerbiai vébére készülő magyar női válogatott majd decemberben itt edzőtáborozik.
Irány Algyő! Egy kéznyújtásnyira van Szegedtől az 5 ezer 209 főt számláló nagyközség. Néhány perc és megérkezünk a település sportkomplexumába. Az elmúlt időszakban lapunk sokat foglalkozott a sportlétesítményekkel, Szegeden tettünk egy kört, és sajnos csak szomorú dolgokról tudtunk beszámolni. Itt egy pozitív példa, hiszen nem vitás: Algyő Csongrád megye legszebb sportkomplexumával rendelkezik.

Már a parkoláskor meggyőződhettünk arról, hogy rend van, hiszen egy eldobott szemetet sem láttunk, sőt lehullott falevéllel sem találkoztunk. Takács Zoltán létesítményvezető fogadott bennünket, majd kísért körbe. A Szeol AK egykori gólerős csatára másfél éve dolgozik a sportközpontban, mellette az algyői futball főfelelőse, a megyei I. osztályban szereplő felnőttcsapat vezetőedzője, illetve az utánpótlás koordinátora.

– Ismét volt egy sikeres pályázatunk, ennek köszönhetően bővíthetjük az öltözőépületet, új raktárat építünk, illetve a mozgáskorlátozottaknak alakítunk ki mellékhelyiséget – kezdte a beszélgetést és a pálya bemutatását Takács Zoltán, miközben a munkások éppen ácsoltak.

Sportkomplexum: csillagos ötös. Fotó: Frank Yvette (galéria)

2002-ben egy labdarúgótorna alkalmából még a világhírű zongoraművész, Richard Clayderman is ellátogatott az algyői sportpályára. Már akkor büszkén mutatták a francia művésznek, hogy milyen szép a létesítmény.

– Két főállású dolgozóm van, de ha kell, és ha sok a munka, akkor alkalmazunk még embereket. Van egy villanyvilágítással ellátott műfüves pályánk, egy füves pályánk, egy korszerű öltözőnk. Éppen azért kellett bővíteni a raktárunkat, mert a felszerelések már kinőtték a régit. Egyre többen sportolnak nálunk, az elmúlt nyáron 18 új gyerek lett az Algyői Sportkör igazolt labdarúgója. Fiatal trénereink vannak, Makra Zsolt, Podonyi Norbert és Hadár Attila foglalkozik a fiatalokkal. Szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen a Fehér Ignác Általános Iskola közvetlen szomszédságában van a sportpálya, így könnyen megtaláljuk a gyerekeket. Sok-sok testnevelés óra zajlik a két pályánkon, nálunk minden feltétel adott, hogy kulturált körülmények között sportoljanak a fiatalok – folytatta a komplexum bemutatását Takács Zoltán.

Eközben már átsétáltunk a testnevelés tagozatos általános iskolába is. A sportcsarnok gyönyörű, éppen kosárlabdáztak a tesiórán a fiatalok – könnyen mozgatható, kerékkel ellátott palánkot toltak –, majd néhány pillanat múlva kicsengettek. Az udvaron két pingpongasztal, egy gumírozott kézilabdapálya és egy 80 méteres rekortáncsík várta őket a szünetben. Erre mondják: idilli az állapot, ha ezt Németországban látjuk, akkor is elismerően csettintünk.

Sportkomplexum: csillagos ötös. Fotó: Frank Yvette (galéria)

– A sportcsarnokban játszik a Barok István irányította NB II-es FKSE-Algyő férfi kézilabdacsapata, illetve a K. Szeged SE-Algyő NB I/B-s női kézilabdacsapata. A közel 400 fős lelátón kiváló körülmények között szurkolhatnak a drukkerek. A magyar női kézilabda-válogatott már járt nálunk, és december 2-től ismét itt edzőtáborozik, az utolsó edzéseket a szerbiai világbajnokság előtt itt vezényli Hajdu János szövetségi kapitány. Nagyon jól érezték magukat Görbicz Anitáék, ezért térnek vissza hozzánk.

Ezután a tervekről is beszélt Takács Zoltán, hiszen azonkívül, hogy folyamatosan karbantartják a sportkomplexumot, már a fejlesztésekre is gondolnak. Szeretnének pályázaton új lelátót, kispadot és egy új füves pályát létesíteni, és a tervben szerepel egy négysávos rekortánpálya megépítése is. Algyőn szeretik a sportot, és ebben partner a helyi önkormányzat is, mert tudják, hogy a mozgás fontos az egészséges élethez.
Miközben kilépünk a sportpálya kapuján, megpillantjuk a Borbála fürdőt. Igen, a településen uszoda is van. És ha igazak a hírek, akkor ez is bővül, mert sokan járnak a létesítménybe, nemcsak helyiek, hanem a környékről is. Minden elismerés kijár a nagyközségnek, csillagos ötös osztályzatot érdemel a sportkomplexum.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megye III.: ősz végi tolongás

A megyei III. osztályú labdarúgó-bajnokság négy csoportjában a hétvégén zárul az őszi szezon, de… Tovább olvasom