Délmagyar logó

2017. 02. 26. vasárnap - Edina -3°C | 10°C Még több cikk.

Sportlegendák: Baróti, az edzőpápa

Sorozatunkban minden héten egy egykori legendás sportolót mutatunk be, aki már nincs közöttünk. Ezúttal minden idők egyik legsikeresebb labdarúgóedzőjére, a 2005. december 23-án 91 éves korában elhunyt Baróti Lajosra (képünkön) emlékezünk.
Magyarországon és külföldön egyaránt fogalom volt a neve. Baróti Lajos (érdekesség, hogy Kratochfill Lajosként látta meg a napvilágot 1914. augusztus 19-én Baróton) futballistának sem volt utolsó, de hírnévre edzőként tett szert.

Családjával 1928-ban települt át Erdélyből Szegedre. Középiskolásként figyeltek fel tehetségére, 1930-ban már a Szegedi AK-ban rúgta a labdát (1935-ben tagja volt a főiskolai világbajnok magyar válogatottnak), majd a profi bajnokságban szereplő Szeged FC-be (a gárdával 1941-ben bajnoki bronzérmet szerzett!) igazolt. Innen vezetett az útja a válogatottba, amelyben két győztes meccsen szerepelt: 1939-ben a németeket 5–1-re verték Budapesten a magyarok, 1941-ben pedig Zürichben a svájciakat győzték le 2–1-re. 1946-ban hagyta el szeretett városát, Szegedet, Győrbe költözött, az ETO együttesében két évig még játszott, majd a Rába-parti klubnál megkezdte kivételesen eredményes tréneri karrierjét.

Összesen 117-szer ült a nemzeti gárda kispadján, nehéz elképzelni, hogy ezt a csúcsát valaha is megdönti valaki. Fotó: DM/DV
Összesen 117-szer ült a nemzeti gárda kispadján, nehéz elképzelni, hogy ezt a csúcsát valaha is megdönti valaki. Fotó: DM/DV

A győri időszakot követően 1952-ben a Budapesti Postás csapatánál dolgozott, majd következett a Vasas. Az angyalföldiekhez fűződik az első jelentősebb edzői sikere: 1956-ban és 57-ben megnyerte a Közép-európai Kupát, de még bajnokságot és a magyar népköztársasági kupát is elhódította a piros-kékekkel! A rövid időn belül begyűjtött négy aranyérem jutalma az 1957-ben kiérdemelt mesteredzői cím volt. Ez az esztendő nemcsak ezekért volt számára jelentős, hanem azért is, mert kinevezték szövetségi kapitánynak. Magyar csúcstartó, négy világbajnokságra (1958, 1962, 1966, 1978) juttatta ki a válogatottat. Összesen 117-szer ült a nemzeti gárda kispadján, nehéz elképzelni, hogy ezt a csúcsát valaha is megdönti valaki. Az 1960-as Európa-bajnokságon bronzérmes együttest vezetett, az 1964-es tokiói olimpián pedig Lakat Károllyal együtt aranyérmest.

A Szeged és a Vasas mellett a harmadik honi csapat, amelyik oly kedves volt a szívének, az az Újpest Dózsa. A lila-fehérekhez 1967-ben került, Bene Ferencékkel háromszor nyert bajnokságot. 1971-ben egy évig perui szövetségi kapitányként funkcionált, majd 72-ben visszatért a Vasashoz, amellyel újból sikerült MNK-t nyernie. Az 1978-as argentin vb után rövid ideig az osztrák Wacker Innsbruck együttesét vezette, aztán 1980 és 82 között a világhírű portugál Benfica vezetőedzője volt. A bajnoki és kupaarannyal a lisszaboniaknál is letette a névjegyét.

Szerencsés embernek mondhatja magát az, aki közelebbről ismerte őt. Hatalmas tudással megáldott úriemberként maradt meg az emlékezetekben.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Squash-körverseny a Relaxo2-ben

Squash-körversenyt rendeznek márciustól Szegeden, a Horgosi úti Relaxo2 Sport- és… Tovább olvasom