Délmagyar logó

2017. 06. 26. hétfő - János, Pál 20°C | 31°C Még több cikk.

Sportlegendák: Pusztai, a villámléptű

Új sorozatot kezdtünk a sportoldalon: minden héten egy egykori legendás sportolót mutatunk be, aki már sajnos nincs közöttünk. Második részünkben a Szentesről elszármazott, 25-szörös válogatott labdarúgóra, Pusztai Lászlóra emlékezünk, aki 1987 nyarán 41 évesen hunyt el.
Azt mondják, szélvészgyors volt. Nem mérték ugyan az idejét száz méteren, de ha egy labdarúgóról ez terjed el, az azt jelentheti, közel a 11 másodperchez teljesíthette a fent említett távot. Azt mondják, még a szegedi származású Sándor Csikarnál is sebesebb volt. A gyorsasága tűnt fel Pusztai László (képünkön) első felnőtt edzőjének, a ma már nyolcvan éves Tóth Istvánnak is, aki miután meglátta a Szentesi Kinizsi ifjúsági alakulatának szélsőjét, így fordult az utánpótlás-szakemberhez, Dukai Imréhez: – Te, ez a gyerek kell nekem a felnőttben!

– Akkortájt sokat jártunk Szegedre például a SZAK-hoz, a Spartacushoz vagy Kiskundorozsmára, és ezeken a találkozókon bizony feltűntek az akkor NB I-es vagy NB II-es szegedi egyesületek edzői is. Laci a Móravárosnak rúgott két góljával „adta el" magát a Szeol AK-nak, ahonnan Rábai László szúrta ki – emlékezett vissza a hatvanas évek közepére Tóth István. Pusztai László így 1966-ban a Szeolba igazolt, majd 1968-ban a Honvédba, 1974-ben pedig a Fradiba, utóbbival kétszeres bajnok és kupagyőztes, KEK-döntős (1975) volt. Huszonöt válogatott meccsén hat gól szerzett – ez annak fényében, hogy tizenháromszor le- vagy becserélték, jónak számít. Szerepelt az 1978-as, argentínai világbajnokságon is, ahol az olaszok és a franciák ellen (mindkettő 1–3) végig pályán volt.

Fotó: DM/DV
Fotó: DM/DV

– Több Honvéd–Fradi meccset is láttam Budapesten, az egyiken a Honvéd kapusa a szentesi jó barát, Gujdár Sándor, a Fradi jobbszélsője pedig Pusztai volt. A hajrában Pusztai behúzódott középre, majd jött egy beadás, amelyet bevágott Gujdár kapujába. Így győzte le a Fradi a Honvédot, Pusztai pedig Gujdárt, mert a középkezdésre már nem maradt idő – nevetett Tóth István.

A gyorsasága mellett hatalmas bedobásai is híressé tették. Ha a kezébe került a zsuga, gyakran a 11-esig repült onnan, amelyből csapatai több gólt szereztek, Kereki például a válogatottban is.

– Az építőipari technikum után elvégezte a vendéglátó-főiskolát. Szeretett főzni. Csendes, szerény, igazi társasági ember volt még akkor is, amikor Gujdárral együtt válogatottságig vitte. Húszévesen megvolt a jogosítványa, így aztán amíg a szülei éltek, gyakran hazajárt. Ha felment a pályára, meg sem állt a lefújásig, mindig győzni akart, mellette sportszerűen élt – sorolta a tulajdonságait Tóth István.

Azt, hogy edzőként, sportvezetőként (haláláig a Fradi szakosztályvezetője volt, a Fradi örökös bajnoka), esetleg civilként milyen lett volna Pusztai László, sajnos nem tudhattuk meg. 1987. július 6-án az M7-es autópályán halálos autóbalesetet szenvedett ő és felesége, két gyermekük súlyosan megsérült, de túlélte a tragédiát. Nevét szülővárosában, Szentesen 2004 januárja óta a városi sporttelep viseli.

Olvasóink írták

  • 1. unknown 2010. november 04. 07:50
    „Nézőként - akkoriban mindig több, mint tízezer szegedi szurkolóval egyetemben - kinn voltam a SZEOL meccseken emlékszem rá. Természetesen szerettük őt, de a szélen történt lefutásai után azok a fránya beívelések, beadások gyakran nem sikerültek. Pontatlanok voltak, a labda gyakran a kapu mögé szállt, emiatt mi nézők sokat bosszankodtunk. Pályafutása végéig fokozatosan javult e képessége is, így lehetett válogatott szintű játékos.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Döntetlent játszott a HFC II. a Makó II.-vel

A megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság Tisza–Maros csoportjának 11. fordulójából… Tovább olvasom