Délmagyar logó

2016. 09. 25. vasárnap - Eufrozina, Kende 10°C | 20°C

Sportmánia Egyesület: a példakép nyomában

Sportmánia Egyesület: a példakép nyomában
Remekül zárta első idényét a Sportmánia Egyesület. Az új szegedi teniszklub több versenyzője is kiváló eredményeket ért el, amire nagyon büszke az edző, Hajnal István.
Egy fiatalnak mindig fontos, hogy testközelből találjon magának példaképet. Az különösen szerencsés, ha nap mint nap még találkozhat is vele. Tavaly nyáron alakult meg a Sportmánia Egyesület Hajnal István teniszedző vezetésével. A példakép pedig nem más, mint Barzó Lilla, aki jelenleg a női világranglistán már a 435. Tavaly három 10 ezer dollár összdíjazású viadalt nyert meg, háromszor volt második és harmadik.

– Alulról kezdtük az építkezést, több olyan játékossal foglalkozunk, akik nálunk kezdték el a teniszt. Több Play&stay versenyen is indultunk. A fiatalok kisebb pályán játszanak, de remek alapot kapnak. A sikerek sem maradtak el, több remek győzelmet szereztünk – kezdte az évértékelést Hajnal István vezetőedző.

A tréner mellett Sonkodi Bálint és Maksimcuk Róbert foglalkozik a gyerekekkel.
 
A népes csapat, a Sportmánia Egyesület tagjai az évzárón. Fotó: Karnok Csaba
A népes csapat, a Sportmánia Egyesület tagjai az évzárón. Fotó: Karnok Csaba

– Sikerült a Gregor József Általános Iskolával megállapodnunk, így testnevelésóra keretén belül a tanulók megismerkednek a sportág alapjaival. Közel állunk a szőregi iskolával is az egyezséghez, így egyre többen mozognak, sportolnak nálunk.

Jelenleg a fedett pályás szezon zajlik, éppen kedd délelőtt lett bronzérmes az országos bajnokságon egyéniben a 14 évesek között Drahota-Szabó Dorka.

– Dorka szabad téren bajnok lett, és nyert már egy ETA-versenyt is. Szabó Kristóf a 12 évesek között három tornagyőzelmet is szerzett. Az említett Play&stay viadalon Virághalmi Viktor és Gajda Zalán három-három aranyérmet gyűjtött be, míg Beláz Marcell egyszer, Kovács Barnabás pedig kétszer állhatott fel a dobogó legfelső fokára – zárta a beszélgetést Hajnal István.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Stuttgarti győztes a Generali SZVPS

Stuttgarti győztes a Generali SZVPS
Remekül zárta a németországi fiú vízilabdatornát a Generali SZVPS együttese. Fodor Ádám serdülőcsapata négy meccset játszott, és négyszer nyert. Tovább olvasom