Délmagyar logó

2017. 11. 20. hétfő - Jolán 1°C | 8°C Még több cikk.

Storcz Botond újra kajakba ült

2004 decemberében lejárt a szerződése a Démász-Szeged Vízisport Egyesülettel, ennek ellenére Storcz Botond egy üzleti vállalkozás tulajdonosaként rendszeres vendég Szegeden. A kajakost a régi sikerek mellett a terveiről is faggattuk.
– Hetente egyszer biztosan megfordulok Szegeden – kezdte a beszélgetést a háromszoros olim- piai és négyszeres világbajnok sportoló –, és ilyenkor mindig elfog a nosztalgiázás. A Maty-ér mellett például képtelen vagyok úgy elgurulni, hogy ne kajakos szemmel nézzem a vizet. Bevallom: ha nem Szegedről lenne szó, aligha jönnék hétről hétre.

– Storcz Botond jó főnök az üzleti életben?

– A tökéletességre való törekvést természetesen magammal hoztam a sportból, de talán túlságosan galamblelkű vagyok. Szerencsére nagyon nem kell a főnököt játszani, ezt a feladatot a nagymamám is kitűnően el tudná látni.

– Imádja a várost, pedig Szegeden egyszer sem tudott nyerni.
– Volt rá három lehetőségem a '98-as világbajnokságon és három alkalmam a 2002-es Eb-n. Ha a hat esélyből egyetleneggyel sem tudtam élni, csak bennem lehetett a hiba. Öt éve az 500 páros döntőjében 76 ezreddel kaptunk ki az azóta is verhetetlen Rauhe, Wieskötter német kettőstől, azt a versenyt nehéz elfelejteni.

– A tavalyi szegedi vb-t már csak a partról figyelte. Nem érzett olyat, hogy „ide nekem egy hajót, és már megyek is a rajthoz"?

– Az akkori fizikális állapotomat finoman szólva sem nevezhetném ideálisnak, így ilyesmi meg sem fordult a fejemben. Inkább arra gondoltam, hogy de jó volt valamikor világszínvonalon kajakozni. Ez az érzés talán soha nem is múlik el.

– Múlt időben beszél, pedig hivatalosan egyszer sem mondta azt, hogy befejezte a pályafutását.

– Talán gyávaság, hogy ezzel nem álltam a nyilvánosság elé. Igaz, gondolatban azért még mindig napi kapcsolatban állok a sportággal.

– És a gyakorlatban?

– Három hete mindennap eljárok Esztergomba egy amatőr kajakos barátomhoz evezni, emellett pedig edzésterveket írok neki.

– A nagy edzők mind így kezdik...

– Az én esetemben viszont ez kizárt! Sportolóként és trénerként sem bírnám már az állandó edzőtáborokat. Manapság már nem tudom elképzelni, hogy hetekig nem látom a családomat. Ugyanakkor biztos vagyok abban, hogy rövid idő alatt vissza lehetne kerülni az élvonalba. Az embernek csak agyilag vannak korlátai, fizikai gátak nem léteznek. A 95 százalékos állapotot gond nélkül lehet produkálni, ami igazán nehéz, az a maximum elérése.

– Tehát teljesen elképzelhetetlen a visszatérés?

– Az a baj, hogy nem! A szintén kajakos Ákos öcsém szerint ez csak önámítás, azért mondom, mert így könnyebb a lelkemnek. Ami tény: amikor először elindultam Esztergomba, a barátaim fogadásokat kötöttek ellenem, hogy egy hétnél tovább nem megyek. Szó, mi szó, az első edzés lihegős volt, de ma már három hétnél tartok.

– A korábbi aranynégyes tagjaival milyen a viszonya?

– A leggyakrabban Horváth Gáborral, a legritkábban Vereckei Ákossal találkozom. Kammerer Zolival pedig életre szóló kapocs az együtt megnyert olimpiai bajnoki cím. Meggyőződésem, hogy a mozgása alapján közülünk ő a legtehetségesebb kajakos, noha egyesben a felnőttek között nincs kiemelkedő eredménye. Egyébként, ha a többiek már nem versenyeznének, az én visszatérésemmel kapcsolatban sem lenne miről beszélni. Csakhogy idehaza még mindig ők a legjobbak, én pedig talán megfosztom magam néhány további nagy sikertől. Mulatságos volt, ahogyan a tavalyi vb-t követően az emberek megállítottak az utcán és gratuláltak a négyes aranyérméhez.

– A pekingi olimpián rajthoz álló Storcz Botondra még nem köttetett fogadás?

– Arra még nem, pedig nagyot lehetne vele szakítani. Talán csak nem merem bevallani, hogy akarom. Különben miért is edzenék?

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sikerrel búcsúzott az alapszakasztól a Szeviép-Szeged

A Szeviép-Szeged NB I A csoportos női kosárlabdacsapata magabiztosan nyert Nagykanizsán. Tovább olvasom