Délmagyar logó

2016. 10. 01. szombat - Malvin 11°C | 24°C

Süli Róbert: Elmélkedések

"Még léteznek megszállottak. Szombaton délelőtt ömlött az eső, öt fok hideg volt. Az embernek kilépni sem volt kedve a szabad levegőre Szegeden."
1. Még léteznek megszállottak. Szombaton délelőtt ömlött az eső, öt fok hideg volt. Az embernek kilépni sem volt kedve a szabad levegőre Szegeden. Ez azonban nem érdekelte azt a közel 250 sportolni, mozogni vágyót, aki teljesítette az olimpiai ötpróba első állomását: a gyaloglást. Korán reggel a főszervezőtől, Halászevics Pétertől kérdeztem, hogy megtartják-e az eseményt. „Viccelsz?" – volt a válasz. A résztvevők nem vicceltek, felöltöztek, és sportoltak. Teljesítették a 7,5, a 15 vagy éppen a 28 kilométert.

2. „Urbányi, takarodj!" – ordította néhány száz Újpest-drukker, miután 3–1-re „zacskózott" kedvenc csapatuk az MTK-tól. Urbányi nem megy, marad, mert azt mondja, ő bizony látja azokat a pozitívumokat, amit más nem vesz észre. Szerinte jól játszik a csapata. Lehet, hogy jól játszik, de majd minden meccsen vereséget szenved. Két bajnoki (MTK: 1–3, Zete: 1–4) és két Liga-kupa (Debrecen: 1–5, Vasas: 1–2) meccs után bandukolt lógó orral az öltözőbe az Újpest. A „mi Istvánunk" pedig még azt mondta, hogy az „Urbányi, takarodj!" azt jelenti, hogy „Urbányi, gondolkozz!" – igaz, nálunk mindent lehet, így ezen nem is lepődünk meg. Még a végén nem is az Újpest, hanem az ellenfelek lesznek a hibásak, mert megverik a lilákat. Lilára.

3. Válságban az angol futball! Tréfa! Az FA-kupa elődöntőjébe három második ligás csapat jutott be. A West Brom, a Cardiff és a Barnsley – a negyedik a premier ligás Portsmouth. Akár második ligás finálé is lehet majd a Wembleyben. Ez olyan, mintha nálunk a Tuzsér, a Vecsés, a Kaposvölgye és az NB I-ből a Paks jutna be az MK elődöntőjébe. Ez a szigetországban nem meglepetés, míg nálunk elképzelhetetlen, mert csak kevés csapat veszi komolyan a Magyar Kupát. Ja, kérem: tradíció! Nálunk az nincs, míg ott még mindig létezik.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nagy küzdelemben kapott ki a Beton

A férfi vízilabda OB I 20. fordulójának rangadóján óriási küzdelemben csak a hajrában dőlt el a találkozó a Domino javára. Tovább olvasom