Délmagyar logó

2018. 06. 20. szerda - Rafael 19°C | 30°C Még több cikk.

Súlyemelő-vb: egyedül Nagy Péter lett A csoportos

A 12 magyar közül csak az ólomsúlyú Nagy Péter került be kategóriájában a legjobbakat felsorakoztató A csoportba a súlyemelők kazahsztáni világbajnokságán.
A pénteken közzétett hivatalos rajtlista szerint az Almatiban szombaton kezdődő vb-n a férfiaknál ketten fértek be nevezési eredményükkel a B csoportba: a 62 kilós Soóky Gergely és a 105 kg-os Gyurkovics Ferenc.

A magyarok besorolása is arról árulkodik, hogy a 2016-os riói olimpiára kvalifikáló idei vb mezőnye mind minőség, mind mennyiség szempontjából roppant erős. Amint azt a sportág nemzetközi szövetsége, az Aján Tamás elnökölte IWF pénteki kongresszusán hivatalosan bejelentették, 72 országból 538 súlyemelő versenyez Kazahsztán korábbi fővárosában.

A legkevesebben - egyformán 26-an - a két felső női súlycsoportban, vagyis a 75 és a plusz 75 kg-ban rajtolnak, miközben a prímet a gyengébb nemnél a maga 40 indulójával a 63 kilogramm viszi. A férfiaknál a legkisebb létszámot az 56 kilósoknál regisztrálták 31 résztvevővel, ugyanakkor a mamutmezőny minősítést érdemli ki a 85 kg, ahol 47 versenyző próbál szerencsét. A sok induló miatt a nyolc férfikategóriából hatban még D csoportot is ki kellett alakítani.

Utóbbi tény több magyart is érint, így a pekingi olimpiai szereplő Baranyai Jánost (85 kg), de a negyedik "részlegbe" került Lerch Zsolt (69), valamint Vaspöri Gábor és Simon Bence (mindkettő 94) is. A piros-fehér-zöld színeket képviselő öt női emelő közül egyedül a korábbi Európa-bajnoki ezüstérmes Nagy Nikoletta (63) lett B csoportos, a többieket - Kasza-Kovács Klára (58), Szilágyi Kinga (63), Polgár Mirijam (69) és Bazsó Bianka (75) - mind kategóriájuk C csoportjába sorolták be.

Persze végső helyezésük nem a csoporttagságtól függ, hanem az összetett teljesítményüktől, a külön tét pedig éppen abból adódik, hogy az almati csúcsvetélkedő olimpiára kvalifikáló világbajnokság is egyben, pontosabban - mivel a 2016-os olimpiai kvótákat a 2014-es és a 2015-ös vb összesített eredménye alapján lehet megszerezni - a kazahsztáni világbajnokság az első állomás a riói részvétel kiharcolása felé vezető úton.

A cél ennek megfelelően: minél több pontot gyűjteni. Az első 25 helyezett juthat ponthoz, s az egyéni összetettben elért eredmények alapján alakul ki a végső országsorrend mindkét nemnél. Minden egyes súlycsoportban az első helyezett 28, a második 25, a harmadik 23 pontot kap, majd innentől kezdve eggyel csökken a pozíciókért járó pontszám, s utolsóként a még a 25. helyen záró emelőnek jár egy pont. A csapatversenybe nem az összes súlyemelő eredménye számít be, hanem nemzetenként a nőknél négy, a férfiaknál pedig a hat legjobbé.

"A csapatból négy fiúnak van pontszerzési esélye, Soókynak, Baranyainak, Gyurkovicsnak és Nagynak" - mondta az MTI érdeklődésére Dobos Imre, a magyar szövetség elnöke, aki szerint a nőknél viszont reálisan csak Nagy Nikolettától várható el, hogy pontot érő helyen végez.
A vb szombaton az 56 kilós férfiak viadalával rajtol.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Meccslázban: Bagdi Ferenc kapusedző tippel a megye I eredményeire

A Csongrád megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 13. fordulójában szegedi rangadó lesz: szombat 13.30-kor az UTC az FK 1899 Szegedet fogadja. Tovább olvasom