Délmagyar logó

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -5°C | 3°C

Susányi: igen, Szávay: nem

Szávay Ágnes hétfőn egyesben és női párosban, míg tegnap vegyes párosban búcsúzott a wimbledoni teniszbajnokságtól. A junioroknál a szegedi Susányi Zsófia remek játékkal bejutott a nyolcaddöntőbe.
Szávay a vegyes páros 2. fordulójában a svájci Allegro oldalán 6:4, 6:4-es vereséget szenvedett a 4. kiemelt Hanley, Black ausztrál, zimbabwei kettőstől, így a legjobb magyar teniszező számára véget ért az angol nyílt bajnokság.

Tovább menetel viszont a szegedi Susányi Zsófia, aki a juniorok között már a második győzelmét aratta Wimbledonban. A Gellért Tenisziskola kiválósága a japán Aki Yamasoto ellen nyert 6:4, 7:6-ra, és ez a győzelem azt jelenti, hogy Hajnal István tanítványa a legjobb 16 közé jutott. A meccs után Zsófi Londonban tartózkodó édesapját, Susányi Tamást hívtuk telefonon.

– Épp most jött le a pályáról Zsófia. Az első szettben kimondottan jól játszott, esélyese sem volt ellenfelének – mondta a büszke papa. – A másodikban is már 5:3-ra vezetett, de elment az első szervája, riválisa pedig feljött. Szerencsére a rövidítést jobban bírta, így az övé lett a meccs. Máris adom a lányom, mert már itt áll mellettem.

– Hú, mit is mondjak? Nagyon örülök. Szerencsére a rövidítésben kétszer is visszajött az első szervám, ez erőt adott, és sikerült nyernem – kezdte az értékelést Susányi Zsófia. – Tudtam, hogy kemény ellenfél lesz a japán lány, ezért is lett ilyen szoros a meccs. Az különösen jólesett, hogy sok magyar szurkolt a lelátón, jó volt hallani, hogy biztatnak. Nagyon élvezem a füves pályás játékot, bár egyre jobban kopik, ezért egyre érdekesebben pattan a labda. Előtte műfüvön gyakoroltam, ami jóval gyorsabb volt, így volt időm megszokni a talajt. Szerda délután ismét pályára lépek, a második kiemelt holland Arantxa Rus ellen.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lékó Péter az élen

Lékó Péter a sötét bábukat vezetve a 31. lépés után remizett a holland Loek van Wely ellen a… Tovább olvasom