Délmagyar logó

2017. 09. 26. kedd - Jusztina 13°C | 22°C Még több cikk.

Susányi nagy ütései

Susányi Zsófia, a szegedi Gellért Tenisziskola játékosa két ezüstérmet szerzett a franciaországi utánpótlás Európa-bajnokságon.
Susányi büszke a kupákra Fotó: Schmidt Andrea
Ünnepelni gyűlt össze a Gellért Tenisziskola csapata. Klubvezetők, edzők, játékosok a GTI büszkeségét, Susányi Zsófiát köszöntötték az újszegedi Gellért Szabadidőközpontban. Az utánpótlás-válogatott teniszező két ezüstéremmel tért haza a franciaországi Európa-bajnokságról. Gellért Ákos elnök, az edző Hajnal István köszöntötte a sportolót, majd a társaktól egy hatalmas tortát vehetett át, amelyet természetesen közösen el is fogyasztottak. Susányi Zsófiával a GTI ünnepsége közben beszélgettünk.

– Tizenkét ország legjobb két teniszezője szerepelt az Európa-bajnokságon a franciaországi Annecy-ban, erősorrend alapján kaptak meghívást a versenyzők. A 32-es táblát hazai versenyzőkkel töltötték fel. Az első fordulóban nagyon izgultam, így csak nehezen, döntő szettben nyertem egy francia lány ellen.

Ezután sikerült feloldódnom, egyre jobban ment a játék, előbb egy olasz, majd egy spanyol, míg az elődöntőben egy cseh ellenfelet sikerült felülmúlnom. Sajnos a fináléra elfáradtam, nem sikerült cseh riválisomat legyőzni. Párosban a soproni Babos Tímea oldalán masíroztunk el a döntőig, ahol újból „cseh falba" ütköztünk, így ebben a számban is ezüstérmet szereztem. Nagyon sok tapasztalattal lettem gazdagabb, örülök annak, hogy a GTI-nek az éremkollekcióját két ezüsttel gyarapíthattam.

Hajnal István vezetőedzőt kértük gyors értékelésre: – Zsófi remek formában utazott el, szerencsére a sérülése is rendbe jött. Nagy dolognak tartom a két második helyezést, hiszen a francia, a spanyol és a cseh tenisz is a világ élvonalába tartozik, nemcsak felnőtt, hanem utánpótlásszinten is. Dolgozunk tovább, hiszen a jövő héten az utánpótlás országos bajnokságon szerepelünk.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Dokics bemutatkozott

Tegnap este megkezdte felkészülését a Szeviép-Szeged NB I/A csoportos női kosárlabdacsapata. Zseljko… Tovább olvasom