Délmagyar logó

2017. 02. 26. vasárnap - Edina -3°C | 10°C Még több cikk.

Szabics Imre a Mainzba igazol

A szegedi Tisza Volán SC-ben nevelkedett Szabics Imre a labdarúgó Bundesliga élvonalában szereplő FSV Mainz 05 csapatában folytatja pályafutását.
A magyar válogatott csatár az elmúlt szezonban az első osztályból kieső 1. FC Köln együttesében szerepelt. Szabics Imre két évig lesz a mainziak játékosa.

„A két klub mindenben megegyezett egymással, én is elfogadtam a mainziak ajánlatát, ha semmi sem jön közbe, akkor a szerződést hétfőn írjuk alá – mondta a futballista. – Volt más érdeklődő is, de Jürgen Klopp vezetőedző és az általa felvázolt lehetőségek miatt választottam a Mainzot. Nagyon közel áll hozzám a csapat játékstílusa. Igaz, hogy a cél a bennmaradás kiharcolása, de a mainziak ezt látványos támadójátékkal kívánják elérni. A csapat hangulata kiváló, különösen azt követően, hogy pénteken felkészülési meccsen 5–0-ra nyert az FC Liverpool ellen."

Szabics az FC Kölnben sérülése miatt alig jutott szóhoz, előtte viszont Németországban alapembere volt a Felix Magath által edzett VfB Stuttgartnak. A stuttgarti gárdában a Bajnokok Ligájában is folyamatosan játéklehetőséget kapott, a Manchester United ellen győztes gólt is szerzett.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Plézer János boldogan tért vissza a Szeged Beton VE-be

Egy év szentesi kitérő után visszatért a Szeged Beton VE férfi vízilabdacsapatába Plézer János. A 23… Tovább olvasom