Délmagyar logó

2017. 12. 16. szombat - Etelka, Aletta 1°C | 11°C Még több cikk.

Szávay peches veresége

Szávay Ágnes hiába nyerte meg az első játszmát az orosz Kuznyecova ellen, hátsérülés miatt kénytelen volt feladni a New Haven-i finálét. A magyar versenyzőnek nem volt szerencséje.
Az első helyen kiemelt orosz Szvetlana Kuznyecova győzött az 1,275 millió dollár összdíjazású New Haven-i keménypályás tenisztorna női versenyén, miután a döntőben Szávay Ágnes a megnyert első játszma után feladta a mérkőzést.

A viadal honlapja szerint a selejtezőből érkező Szávay egy óra alatt, óriási csatában nyerte meg az első játszmát, a másodikban azonban nagyon gyorsan három gémet vesztett, majd könnyeivel küszködve jelezte, hogy nem tudja folytatni a küzdelmet.

Szávay csütörtökön a páros negyeddöntőjét adta fel deréksérülés miatt.
Érdekesség, hogy Kuznyecova sorozatban harmadik összecsapását nyerte meg úgy, hogy aktuális ellenfele sérülés vagy betegség miatt visszalépett. Az orosz klasszis idei első, pályafutása kilencedik WTA-tornáján diadalmaskodott.

Eredmény, nők (600 ezer dollár összdíjazás), döntő: Szvetlana Kuznyecova (orosz, 1.)–Szávay Ágnes 4:6, 3:0-nál Szávay feladta.
A New Haven-i tornán a selejtezőből a döntőig menetelő Szávay Ágnes tíz helyet javított korábbi pozícióján, így jelenleg – pályafutása legjobb helyezéseként – már a 31. a női teniszezők világranglistáján. A belga Justine Henin továbbra is fölényesen vezet, második az orosz Marija Sarapova, harmadik a szerb Jelena Jankovics.

Nagy Kyra két játszmában legyőzte a dél-afrikai Natalie Grandint az amerikai nyílt teniszbajnokság selejtezőjének harmadik fordulójában, ezzel feljutott a 128-as főtáblára.

Eredmény, selejtező 3. forduló: Nagy Kyra–Natalie Grandin (dél-afrikai) 7:6 (8-6), 6:4.

A viadal honlapja szerint Nagy a 12. helyen kiemelt amerikai Venus Williams ellen kezd a legjobbak között.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lékó Péter világbajnoki favoritjai

A szegedi nagymester, Lékó Péter szerint az orosz Kramnyik és az indiai Anand a legnagyobb esélyes a… Tovább olvasom