Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 5°C

Százmilliók a megyei futballnak

A Csongrád megyei futballcsapatok működésre és tárgyi eszközökre 503, sporttelep-felújításra 88 millió forintot kaptak a tao-támogatásokból 2013-ban. A Magyar Labdarúgó Szövetség honlapjáról az is kiderül, hogy az utóbbi két évben nyolc új pályát adtak át a megyében, amelyet idén újabb hét követ.

Bárki számára egyszerűen megnézhetők a Magyar Labdarúgó Szövetség honlapján, az mlsz.hu-n az országos pályaépítési program és a tao-támogatások részletei. Sőt, a szövetség fel is hívja a figyelmet a fejlesztésekre egy színes és áttekinthető térképen – részletesen átnézhető, mennyi pénz, és az is, hogy mire áramlott a magyar futballba 2012 óta. 

Futball a mórahalmi műfüves pályán. Taóból épült. Fotó: Karnok Csaba
Futball a mórahalmi műfüves pályán. Taóból épült. Fotó: Karnok Csaba

A Mórahalom VSE kapta a legtöbbet

A működésre és tárgyi eszközökre megítélt tao-támogatásokból 63 Csongrád megyei labdarúgó-egyesület részesült 2013-ban, 503 millió forint értékben.

Alább a 15 legtöbb támogatást kapó egyesületet gyűjtöttük össze
1. Mórahalom Városi Sportegyesület 99,6 millió forint
2. Hódmezővásárhelyi Futball Club 62,7 millió forint
3. Szatymazi Sportegyesület 37,1 millió forint
4. Szegedi Egységes Oktatási Labdarúgó SC Kft. 25,2 millió forint
5. Maros-menti Utánpótlás Futball Club 17,7 millió forint
6. Újszegedi Torna Club 17,5 millió forint
7. KÉSZ Labdarúgó Akadémia Alapítvány 15 millió forint
8. Sándorfalva Közhasznú Utánpótlás Sport Egyesület 10,8 millió forint
9. Csengelei Községi Sport Egyesület 10,1 millió forint
10. Kisteleki Testedző Egyesület 9 millió forint
11. Móravárosi Kinizsi Húsos Sportkör Egyesület 8,7 millió forint
12. L-IT Szentkorona Akadémia Club Sportegyesület 8,6 millió forint
13. Csanyteleki Sport Club 8,5 millió forint
14. Szegedi Atlétikai Klub 8 millió forint
15. Tápéi Egységes Sportkör 7,7 millió forint

2013-ban a Csongrád megyei egyesületek működésre és tárgyi eszközökre 503, sporttelep-felújításra 88 millió forintot kaptak az országosan több mint 16 milliárdos tao-támogatásból. Ez összesen 591 millió forint – kevesebb, mint amit a szomszédos Békés (770 millió), Bács-Kiskun (748 millió) és Jász-Nagykun-Szolnok megye (922 millió) kapott, igaz, utóbbinál szerepel egy 443 milliós tétel is a kiemelt projektnek számító szolnoki stadionhoz kapcsolódva.

A Csongrád megyei, működésre és tárgyi eszközökre fordítható 503 milliót 63 projekt között osztották szét. 319 millió az utánpótlásnak, 266 millió a tárgyi jellegű költségekre (felnőtt sportolók által használt sportfelszerelés, sporteszköz, honlapfejlesztés, építési beruházásra irányuló tárgyieszköz-beruházás, sportcélú ingatlanfejlesztést érintő tárgyieszköz-beruházás), 4 millió a személyi költségekre, 1 millió a képzésre. Egyesületekre is lebontották a pénzt, a listából kiderül, hogy működésre és tárgyi eszközökre a 63-ból 9 egyesület kapott 10 millió feletti összeget, a legtöbbet a Mórahalom Városi Sportegyesület 99,6 millióval, a legkevesebbet az Öttömösi Sportegyesület 385 ezerrel. Sporttelepfejlesztésre a Tiszaszigeti Sport Egyesület kapta a legtöbbet, 7,1 milliót, százezerrel megelőzve az Algyői Sportkört és a Tápéi Egységes Sportkört.

Ha már pályaépítés: az mlsz.hu-n az is megnézhető, hol épültek és hol épülnek pályák a megyében. Három típust találunk, a nagypálya 111×72, a kispálya 42×22 vagy 40×20, a grundpálya 26×14 vagy 24×12 méteres. Az adatok szerint 2012-ben két nagy- (Algyő, Mórahalom) és két kispályát (Szeged-Móraváros, Üllés), 2013- ban pedig három kis- (Csongrád, Újszentiván, Kistelek) és egy grundpályát (Röszke) adtak át 334, illetve 101 millió forintból, mind műfüves.

Idén hét projektet fejeznek be, ezek között három nagy-, három kis- és egy grundpálya szerepel – költségük egyelőre nincs feltüntetve a táblázatban. Először Szeged-Szőregen avatnak majd egy 24×12 méteres grundot, majd jön a többi beruházás: Mórahalmon élőfüves nagypálya épül ki, Szentesen és Kiskundorozsmán műfüves, emellett három szegedi helyszínen, Szentmihályon, Petőfitelepen és Kecskéstelep is átadják a 40×20 méteres, szintén műfüves kispályákat.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sima meccsre készülnek a szegedi női pólósok

A női vízilabda OB I alapszakaszát a Szegedi Vízmű Taylor&Nash Szegedi Egyetem egy sima győzelemmel készül lezárni, hiszen ma 19.30-tól a pont nélküli sereghajtó Angyalföld vendége lesz. Tovább olvasom