Délmagyar logó

2017. 10. 21. szombat - Orsolya 10°C | 20°C Még több cikk.

Szebeni Zoltán, a szentesi drámatanár

Mi lett vele? sorozatunkban a Szentes, a Szeged, a Fradi és az olasz Messina egykori vízilabdásával, a Horváth Mihály Gimnázium jelenlegi magyar- és drámatanárával, a 36 éves Szebeni Zoltánnal beszélgettünk.
A szentesi születésű Szebeni Zoltán pólós pályafutása 7 évesen kezdődött.

Valkay Ferenc volt a nevelőedzőm, az első élvonalbeli meccsemet 17 évesen játszottam a Kurca-parti felnőttgárdában – emlékezett az egykori irányító. – Húszéves voltam, amikor a hozzám hasonlóan szentesi, az akkoriban a Szeged szakmai munkáját irányító Fülöp Tibor áthívott a Tisza-partiakhoz. Két évadot töltöttem a Heliomed Szegedben, majd visszamentem a Szentesbe. Ezt követően szerepeltem még a Fradiban, majd szintén egy idényen keresztül az olasz Messina csapatánál belekóstolhattam a légiósok életébe is. 2001-ben visszatértem szülővárosom együttesébe, ahol 2005-ig játszottam.

Később levezetésképp még az OB I/B-s Bertók SC Szentesben pólózott, de immár két esztendeje nincs köze a sportághoz.

– Ha arra gondolok, hogy például a Szeged Betonban a velem egykorú Molnár Papesz még mindig játszik, méghozzá nagyon magas szinten, azt lehet mondani, hogy tényleg korán hagytam abba – folytatta az egykori vízilabdás. – Több oka volt, hogy a befejezés mellett döntöttem. Egyrészt elkezdtem tanítani a Horváth Mihály Gimnáziumban, másrészt a napi két edzés mellett alig láttam két gyermekemet, harmadrészt pedig a klub a korábbi fizetésem felét ajánlotta fel. Nem tudtam, és nem is akartam rábólintani az ajánlatra.

Szebeni Zoltán. Fotó: DM/DV
Szebeni Zoltán. Fotó: DM/DV

Elmondta, egyáltalán nem bánta meg döntését, a pólóval végleg leszámolt, életének az a korszaka már a múlté.

– A korábbi másodosztályú csapat játékos-edzője, Bertók Gyuszi felhívott, hogy az OB II-ben újra lesz gárdája a Bertók SC-nek. Nemet mondtam az invitálására. Őszinte leszek, nézőként is alig járok ki a mérkőzésekre. A régi csapattársaim már abbahagyták, vagy nincsenek a Szentesben, a maiakat pedig nem ismerem. Leginkább akkor bukkanok fel az uszodában, amikor a gyermekeimet, a 7 éves Gergőt és az 5 esztendős Katát viszem úszóedzésre. Olyankor persze az ismerősökkel mindig jót eldumálunk a pólóról.

Egy ideig a Délvilágnál is dolgozott, lapunk szentesi és csongrádi tudósítója volt, újságírói karrierjét a tanári pálya „törte" ketté.

– Nagyon szeretem a munkámat, a gyerekeket, a Horváth Mihály Gimnáziumban magyart és drámát tanítok. Büszkén mondhatom, hogy például Gáspár Sándor, Gáspár Tibor, Alföldi Róbert és a táncdalénekes Zséda is iskolánk drámatagozatán végzett. Azon vagyok, hogy az illusztris névsor folytatódjon.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vincze Balázs lett a Beton edzője

A férfi vízilabda OB I bronzérmesénél, a Szeged Beton csapatánál a klubvezetés nem hosszabbította meg Kásás Zoltán vezetőedző lejárt szerződését. Tovább olvasom