Délmagyar logó

2018. 01. 21. vasárnap - Ágnes -3°C | 4°C Még több cikk.

Szedeák: kezdés Pécsen, győzelmi reményekkel

A Pécs otthonában kezdi meg szombaton 18 órakor a férfi kosárlabda NB I A csoportját a Naturtex-SZTE-Szedeák együttese. A rajt előtt a csapat a szegedi Bajor Sörözőben tartott sajtótájékoztatót.
Zsinórban negyedik szezonját kezdi szombaton az élvonalban a Naturtex-SZTE-Szedeák férfi kosárlabdacsapata. Bonifert Domonkos és Simándi Árpád együttese a Pécs otthonában játssza első meccsét 18 órától, és bár az utóbbi években nem sok babér termett a szegedieknek a Mecsekalján, ezúttal is úgy utaznak, hogy megpróbálnak nyerni.

– Nyolc héten keresztül jól dolgoztunk, időben összeállt a keretünk a légiósokkal együtt is, és szerencsére elkerültek minket a komolyabb sérülések. A Péccsel már találkoztunk a felkészülés során, akkor ők nyertek négy ponttal. Bár akkor sem titkolóztunk a másik előtt, nem hiszem, hogy a bajnoki sokban hasonlít majd arra a meccsre, hiszen azóta sok minden történt mindkét csapatnál – mondta Bonifert Domonkos vezetőedző, aki szerint kiegyensúlyozott bajnokságra van kilátás.

– Szeretném a szezonban megismételni a tavalyi teljesítményemet – fogalmazott Csorvási Milán, a csapat válogatott centere, aki legutóbb a bajnokság alapszakaszának legjobb magyar játékosa lett. – A felkészülés utolsó 3-4 hete már biztató volt, jó úton haladunk afelé, hogy megbízható, jó csapattá váljunk, és meccseket nyerjünk – tette hozzá.

– Izgatottan várom a szezont, amelyben remélem, megkapom a bizalmat, és a korábbiaknál több időt lehetek a pályán. Szeretnénk jól kezdeni a bajnokságot, és mivel a Pécs valószínűleg végig riválisunk lesz, szoros meccset várunk – mondta Wirth Ádám, a csapat fiatal irányítója.

A sajtótájékoztatón beszélt az U18-as FIBA 3x3 világbajnokságon a büntetődobó versenyben nyert aranyérméről a fiatal Mike János is, akivel már olvashattak bővebb írást a jakartai élményeiről.

A Szedeák a Jerrell Williams, Branko Jereminov, Jonathan Levy, Miscsevics Nemanja, Csorvási Milán, Csorvási Levente, Vida Máté, Kiss Zsolt, Wirth Ádám, Varga Zalán, Varga Dániel, Molnár Bence kerettel utazik holnap Pécsre.

Olvasóink írták

  • 1. bj029 2013. október 05. 09:25
    „Csorvási válogatott?! Ezen már régóta röhögünk. Különösen mióta láttuk a vásárhelyi produkcióját! A játéka talán elérte az NBI/B-s szintet... Vicc kategória.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kettős pólómeccs Szentesen

A nők elkezdik, a férfiak pedig folytatják az OB I-es vízilabda- bajnokságot a hétvégén. Tovább olvasom