Délmagyar logó

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 2°C | 13°C Még több cikk.

Szedeák: maradtak hetedikek

Közel volt a bravúrhoz Kecskeméten, ám a félidei 17 pontos vezetése ellenére végül 69–64-re kikapott a Naturtex-SZTE-Szedeák a férfi kosárlabda NB I A csoportjának 15. fordulójában. Mivel már csak hét forduló, a Naturtex számára pedig nyolc meccs van hátra az alapszakaszból, megnéztük, hogy áll a csapat a rájátszásért vívott küzdelemben.
Bár nem jött jól, hogy a hétvégén a Körmend 93–90-re nyert Székesfehérváron, a Jászberény pedig 83–67-re legyőzte a Kaposvárt, a szegediek továbbra is a hetedik helyen állnak, ami rájátszást ér (az alapszakaszt kihagyó Szolnok automatikusan tagja a legjobb nyolc mezőnyének). A tabellára pillantva látszik, hogy a már említett két csapat mellett a Falco lehet a szegediek komoly ellenfele, várhatóan ez a négy csapat harcol majd a hatodik és a hetedik pozícióért – az ötödik Kaposvár jelenleg kényelmes helyzetben van.

A Szedeákra még három meccs vár hazai pályán (Körmend, Falco, Jászberény), öt pedig idegenben (Nyíregyháza, Alba Fehérvár, Kaposvár, Atomerőmű, Sopron) – a nyíregyháziak elleni szombati, nyerhetőnek tűnő bajnoki az egyik legfontosabbnak ígérkezik ezek közül. A csapat legközelebb a Körmend ellen szerepel az újszegedi sportcsarnokban – friss hír, hogy a bajnoki időpontját egy nappal későbbre, január 19-ére halasztották.


A bajnokság állása

1. Atomerőmű 14 12 2 1218 – 1013 0.929
2. Kecskemét 15 11 4 1090 – 1019 0.867
3. Alba Fehérvár 13 9 4 1088 – 998 0.846
4. Sopron 15 10 5 1078 – 1022 0.833
5. Kaposvár 15 9 6 1200 – 1194 0.800
6. Körmend 14 7 7 1104 – 1097 0.750
7. Szedeák 14 6 8 1066 – 1121 0.714
8. Jászberény 14 6 8 1106 – 1154 0.714
9. Falco 14 5 9 1129 – 1145 0.679
10. Zalaegerszeg 15 5 10 1114 – 1178 0.667
11. Pécs 14 4 10 1051 – 1104 0.643
12. Nyíregyháza 13 1 12 987 – 1186 0.538
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem szédülnek a dobogón Lukácsék

Még a csapatot is meglepte, hogy az extraliga harmadik helyén köszönthették az új évet. Tovább olvasom