Délmagyar logó

2017. 12. 14. csütörtök - Szilárda -1°C | 9°C Még több cikk.

Szedeák: rutinból sincs már hiány

Kosárlabda, Szeged - A Naturtex- SZTE-Szedeák NB I A csoportos férfi kosárlabdacsapata szombaton 16 órától Sopronban kezdi meg a 2014–2015-ös bajnoki szezont. Nikola Lazics együttesét a tegnap délelőtti edzésen látogattuk meg az újszegedi sportcsarnokban.
– Egyértelmű volt, hogy ha Magyarországon maradok, a Szedeákot választom – mondta az NB I A csoportos kosárlabdacsapat tegnap délelőtti edzése előtt Molnár András. A bedobó tavaly Szegeden fejezte be a szezont, ám a nyáron úgy tűnt, a szlovén élvonalban, a Portorozban folytatja. Ez azért lett volna számára előnyös, mert a város mindössze 25 kilométerre van Trieszttől, ahol felesége, Vida Anna játszik. A szlovén lehetőség nem jött össze, így a korábbi válogatott játékos hamar megegyezett nevelőegyesületével, hétfő óta Szegeden edz.

A Naturtex-SZTE-Szedeák NB I A csoportos férfi kosárlabdacsapatának 2014–2015-ös kerete. Tapasztalat és fiatalság egyben. Fotó: Frank Yvette
A Naturtex-SZTE-Szedeák NB I A csoportos férfi kosárlabdacsapatának 2014–2015-ös kerete. Tapasztalat és fiatalság egyben. Fotó: Frank Yvette

Kell a rutin a csapatba, és Molnár érkezésével immár nincs is híján ebből. A 31 esztendős játékoson kívül a szerb Andrija Csirics 33, a csapatkapitány, Kiss Zsolt pedig 35 éves, de Csorvási Levente (23), Darko Balaban (25) és Branko Jereminov (27) is tapasztalt kosaras. Létszámban sincsenek gondban, tegnap 15 játékosnak vezényelt edzést Nikola Lazics, akinek munkáját Simándi Árpád és Vezsenyi Zsolt segítette – ők sok játékossal együtt dolgoznak az U21-es és U18-as csapatnál is.

Apropó Kiss Zsolt: a kapitány a felkészülés során deréksérüléssel bajlódott, ám tegnap megnyugtatott mindenkit, már nincsenek nagy fájdalmai. – Nem mondom, esténként, amikor kihűl a derekam, még érzem azért kicsit, de azt mondják, ez már a korral jár – fogalmazott.
Az edzésen jól mozgott a múlt héten érkező szerb légiós, Andrija Csirics. Nem kímélte magát, erre jó példa, hogy két alley-oopot is bemutatott, amelyek végén zsákolással húzta a labdát a gyűrűbe. Hogy élesben is képes lesz-e hasonlóra, az holnap 16 órától a soproni bajnoki rajton kiderül.

A tegnapi edzésen már a Sopron ellen hangoltak a játékosok. Fotó: Frank Yvette
A tegnapi edzésen már a Sopron ellen hangoltak a játékosok.
Fotó: Frank Yvette

– Ellenfelünk nagy előnye, hogy együtt maradt a keret, Ruják András és Milos Boriszov pedig ugyanolyan jó játékos, mint volt – mondta Nikola Lazics. – Filip Barovics ugyan Kecskemétre távozott, ám a helyére érkező Darien Townes tudja őt pótolni – tette hozzá. Az idén Soproni Sördögök néven induló ellenfél tavaly bronzérmes lett a bajnokságban, csak a Szolnoki Olaj és az Atomerőmű előzte meg, így egyértelmű, hogy nem a Szedeák a bajnoki esélyese.

A csapat már ma, a dél- előtti edzés után elutazik Sopronba, ahol holnap 16 órakor megkezdi a 2014–2015-ös szezont. Érdekesség, hogy Molnár András először játszik majd korábbi csapata, a Sopron ellen, ahol öt szezont húzott le: bár tavaly lett volna erre lehetősége, akkor Szegedre érkezése után a két klub megegyezése szerint nem lépett pályára az alapszakasz utolsó mérkőzésén.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Magyar álom, ausztrál kaland

Az eddig is komoly hazai sikereket elérő szegedi hegyikerékpárost, Blazsó Mártont a világranglistán a 100 legjobb között jegyzik. Tovább olvasom