Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

Szeged 2011-GA: megint MTK, megint 0-2

Ahogy az október végi gyulai magyarkupameccsen, úgy a mai budafoki felkészülési mérkőzésen is 2-0-s vereséget szenvedett az NB III-as Szeged 2011-Grosics Akadémia labdarúgócsapat az NB I-s MTK-tól.
MTK–Szeged 2011-Grosics Akadémia 2-0 (1-0)
Szeged: Molnár T. – Kéri, Szabó Cs., Farkas M., Zabari – S. Markovics, Máté P. – Ács L., Bartyik, Banai – Germán. Csereként játszott: Belecsan (kapus), Hegedűs M., Pászka, Zádori, Kalapács, Csányi P., Zelenyánszky. Edző: Nyilas Elek.
Gólszerzők: Horváth Zs. (30.), Torghelle (70.).

Csakúgy, mint tavaly októberben a magyar kupa negyedik fordulójában, ezúttal felkészülési mérkőzésen kapott ki 2–0-ra az MTK NB I-es alakulatától a Szeged 2011-Grosics Akadémia NB III-as együttese. A csapatban több próbajátékos is helyet kapott, akiknek a sorsa várhatóan a csütörtöki edzőmeccsen dől el. A hódmezővásárhelyi Bartyik Norbert (31) az olasz negyedik ligából érkezett a gyulai létesítménybe, Zelenyánszky László (23) az NB III-as Rákosmente után köthet ki a Szeged 2011-GA együttesénél – ő békéscsabai nevelés, és szerepelt a Rákosmentében az őszi meccsen, amelyet a Szeged 2011-GA Germán triplájával nyert meg idegenben –, míg Banai Balázs (21) Kozármislenyben játszott az ősszel.

Nem kapott szerepet a meccsen több, az ősszel rendre pályára lépő labdarúgó, így B. Kapic (pihent), Kis R. (külön készül), Geiger (térdsérülés utáni operációra vár), Dombai (sérült), Gadó (izomfáradtság), valamint Kalmár (távozott).

Mint említettük, az NB III Közép csoportjában második együttes csütörtökön 18 órától edzőmeccset játszik, mégpedig a HFC ellen, amely találkozó az előző hétvégén maradt el. Szombaton 11 órától újabb teszt vár Gyulán Nyilas Elek együttesére a romániai másodosztályban szereplő UTA Arad ellen.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Új szakosztállyal bővült a Kinizsi

Újabb szakosztállyal bővült a patinás szegedi Móravárosi Kinizsi, amelynek immár asztalitenisz-szakosztálya is van. Tovább olvasom