Délmagyar logó

2017. 04. 25. kedd - Márk 6°C | 21°C Még több cikk.

Szeged 2011: Lóczi vezette a délutáni edzést

A Szeged 2011 NB II-es labdarúgócsapatának délutáni edzését Lóczi István vezette, aki a továbbiakban is segítheti majd a szakmai munkát, ám a vezetőedző kinevezéséről még nem született döntés.
- Először még az utánpótlásban való szerepemről ültünk el tárgyalni.
Aztán vasárnap megkértek, legyek pályaedző, hétfőn, hogy vezessem az edzéseket addig, amíg ki nem derül a végső tréner neve, ma pedig már szóba került az esetleges hétvégi meccs is. Nem igazán vagyok képben az osztályt illetően, így felelőtlenség lenne kijelentenem, hogy garantálnám a bentmaradást, ráadásul megvannak a napi munkáim. Hétfőn például Cardiffba, az UEFA kongresszusára repülök, majd a régióválogatottal pünkösdkor Olaszországba utazom. Nem edzőként, hanem pályaedzőként vállaltam a feladatot, meglehet, a hétvégi meccs is még belefér, de remélem, megtalálják azt a megfelelő szakembert, aki szuggesztív személyiségével feltüzeli a csapatot. Szeged labdarúgásának nagyon nagy szüksége van minimum az NB II-re, és ebben szívesen segítek a városnak és a csapatnak is, mivel megtisztelő a feladat, de úgy érzem, nem én vagyok a végső megoldás – nyilatkozta a pro-licences végzettséggel rendelkező szakember, Lóczi István.

Olvasóink írták

  • 3. balubalu 2012. április 11. 13:34
    „en fenomenális hozzászólás volt, köszönjük”
  • 2. Együgyű 2012. április 11. 08:14
    „,,Szeged 2011: Lóczi vezette a délutáni edzést"
    Észre kellene venni a valós dolgokat is a Szeged 2o11 vezetésének.
    Akármilyen licences edzőt alkalmaznak a csapatnál legyen az Pro-licences is eredményt jó (kiváló) tudású játékos állomány nélkül érdemleges folyamatos jó eredményt nem tud elérni az edző (edzők). Lóczi István pro-licences végzettséggel rendelkező szakember fenti nyilatkozata is ezt sugallja számomra. Igaz Ő sem veszi figyelembe ezen dolgokat az alá tartozó kollegáinál. Eredmény hajszóló ember típus másnál. Maga szemszögéből pedig átlátja a dolgokat a mester. Summa summarum bármely edzővel a jelenlegi játékoskeretet figyelembe véve csak néha lehet kiugró és elfogadható csatákat játszani.
    Az alapvető probléma megoldása nélkül a folyamatos jó eredmények nem jönnek.
    A csapat vezetésének rá kellene jönni, hogy tőkeerős szponzorokat kellene a csapat mellé állítaniuk és a mani segítségével valamint ösztönző rendszer kidolgozásával jó (kiváló) játékosok Szegedre csalogatásával létrehozni a keretet. Ez után jöhetne az edző. Megfelelő játékos állományból kialakíthatna a jövendő mágus, mester egy jó csapatot.
    Persze a klub vezetésének a saját stabil posztjai, (fizuja, bevétele) a fontosak. Kiváló szakmai vezetés, munka az nem.
    Talán az NB II Szegeden csak ezért jött létre?
    A Tisza Volán NB III-as csapata is elég lenne SZEGENEK a jelenlegi körülmények figyelembevételével?
    Mindenkinek én a vélemény szabadságot megadom a demokrácia és a szakmai hozzáértése jegyében! Bírálni senkit nem fogok!
    OFF.”
  • 1. andreasz 2012. április 11. 08:01
    „Vágó Attila a Szeged FC-vel már csinált egy jó sorozatot az utolsó fordulókban anno az NB II-ben. Az addig vergődő csapat megtáltosodott.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Németh Ágnes dobogós lett a tollaslabda ob-n

Több mint egy évtized után nyert szegedi versenyző érmet a felnőtt tollaslabda ob-n. Tovább olvasom