Délmagyar logó

2017. 05. 26. péntek - Fülöp, Evelin 12°C | 22°C Még több cikk.

Szeged 2011: megszólalnak az ultrák

Az alábbiakban a változtatás nélkül közöljük az Ultras Szeged és Fidelity Gruppo nyílt levelét a Szeged 2011-nél kialakult helyzettel kapcsolatban.
"Tisztelt Püspök Úr!

Hálával és nagy örömmel vettük, hogy belépett a szegedi labdarúgásba, szerepet vállalt a KITE SZEGED majd a SZEGED2011 együttesénél. Bízunk Önben, hogy együtt fel tudjuk építeni a minőségi szegedi labdarúgást.

Tudnia kell azonban azt, hogy az elmúlt 20 évben több szerencselovag (például a délszláv Djurics) jelent meg a szegedi futball környékén, erkölcsi és gazdasági válságot okozott, tönkre tette szeretett sportágunkat. Az utóbbi időszak eseményei alapján tartunk tőle, hogy ebbe a sorba illeszkedik Adem Kapics is. Adem Kapics a múlt hetekben olyan döntéshozói pozíciót foglalt el a SZEGED2011 csapatánál melyben nem élt, hanem visszaélt a bizalommal, sajnálatos és negatív folyamatokat indítva el. Meggyőződésünk, hogy Önt is félretájékoztatta. Egy hét alatt szétesett a csapat. Olyan játékosokat, edzőt küldtek el a SZEGED2011-től, akikre személyiségük és teljesítményük alapján méltán lehettünk büszkék, akiket szeretnek a szegediek, és akik bizonyítottak.

Mindez különösen sajnálatos, hiszen az elmúlt hónapok során végre valami elindult a szegedi labdarúgásban, több ezren jártak a meccsekre, családok, gyerekek érezték magukénak a fejlődő szegedi csapatot.
Az utóbbi egy hétben azonban minden reményünk szertefoszlott. Mi szegedi szurkolók ehhez nem adhatjuk a nevünket, támogatásunkat. Számunkra továbbra is garanciát jelent Bozóky Imre, mint első számú vezető személye. Kérjük ezért Bozóky Imrét visszahelyezni a döntéshozói pozícióba és Adem Kapicsot az eredeti felállás szerint csak szakmai tanácsadóként beengedni a szegedi labdarúgásba. Adem Kapics ugyanis bár profizmusról beszélt amatőr módon verte szét egy hét alatt, amit sok-sok ember szeretetből és munkával hosszú idő alatt felépített. Amíg ez nem teljesül addig bár továbbra is nagyon szeretjük a CSAPATOT, a klubnak nem tudunk bíztatást, és támogatást nyújtani.

Bízunk Püspök Úr bölcsességében, belátásban, józanságában, helyes értékítéletében.

Tisztelettel: ULTRAS SZEGED és FIDELITY GRUPPO"

Olvasóink írták

  • 8. avaget 2011. október 28. 22:45
    „kapcnak mennie kell és aki a hejére jön annak első számu feladata kell legyen hogy az elődje hibáit kijavítsa !! Gellér Gabit vissza!! Batiknak elfogatható szerződést ajánlani! és Kolozsvárit visszahozni hogy töretlenül folytathassa azt amit elkezdett mert jól csinálta amit csinált és ez tény nem vélemény !!!! csak a szeged álééééééééééééééé!!!!!”
  • 7. Tapasztalt 2011. október 28. 22:29
    „Kolozsvári klubhüsége példamutató, NB2-es bronzérme nagysiker volt nemrég a Makóval. Szerény, felkészült, becsületes ember, kitünő edző és tanár......ennek a széltoló, dilettáns vezetésnek nem kellett.....ők lesznek a felelősök.! Lima, az erkölcsi győztes Te vagy !!”
  • 6. ultra 2011. október 28. 22:10
    „Kapic go home”
  • 5. vassmazsola 2011. október 28. 21:56
    „A KITE SZEGED és a SZEGED 2011 ! Én ezt már itt nem értem,nekem a SZEGEDI FOCI a SZEOL AK és a SZVSE !!A többihez no comment...állítólag az egyháznak nem nagyon kell elszámolni a pénzekkel meg semmivel ....”
  • 4. avaget 2011. október 28. 21:55
    „véleményem szerint több szempontból is alkalmatlan adam kapics a jelenleg betöltött munkakörére!! egyrészt ahogy bozóki úr is mondta nem kommunikál megfelelően a feletteseivel ami máris egy oltári vagyis 3 oltári nagy hibához vezetett másrészt az ne döntsön semmiről aki nem válalja a felelősséget a megtett lépései miatt azaz nem kéne a püspökre és az edzőkre kenni amit ő tett másrészt a csapat játékosaival akiket nem is ismer nem engethet meg magának olyan hangnemet hogy fiam te nagyon szar vagy ! ráadásul szerintem a sport igazgatónak nem csak bájosan vigyorogni és kezetfogni kell bejárnia a csapata öltözőjébe !! nem utolsósorban pedig a csapat neve nem adam kapic profi sportklubb hanem szeged 2011 ami ugye gondolom nem véletlen mert sztem azt tükrözi hogy ez a csapat a városé és a városért van nem adam kapicért !! és azt sem tartom korrektnek hogy ílyen döntések árán szerepelteti magát a sajtóban ! a negatív reklám is reklám elv alapján !! ez egy bohózat amit ez az ürge egy hét alatt véghez vitt nekünk nem szappanopera kell hanem minőségi foci szegediekkel szegedért !!! kapic remélem a gps ben benne van hogy merre van a kijárat !! használd!!!”
  • 3. újratöltve 2011. október 28. 21:20
    „Bízunk Püspök Úr bölcsességében´´´´´´???? Ne röhögtessetek, már elég öreg vagyok, veszélyes lehet rám nézve!”
  • 2. 307 2011. október 28. 20:13
    „Teljesen azonosulni tudok a levéllel, igazuk van az ultráknak! Egy hét alatt szétverték, amit eddig felépítettek. Batik a legjobb játékosuk volt.”
  • 1. Atkusz 2011. október 28. 20:10
    „Miről beszéltek????
    Mi épült itt hosszú idő alatt?
    Vettetek egy Nb2-es licenszet és kész.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lékóék ötödik kiemeltek az Eb-n

Mind a magyar férfi, mind a női sakkválogatottnak bravúr kell az éremszerzéshez a görögországi Porto… Tovább olvasom