Délmagyar logó

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 15°C Még több cikk.

Szeged 2011: Orosz döntött

A labdarúgó NB II Keleti csoportjának 11. fordulójában is megőrizte százszázalékos hazai mérlegét a Szeged 2011 csapata.
Ahogy azt várni lehetett, nem múlt el nyomtalanul a Szeged 2011 háza táján az elmúlt héten napvilágra került döntéssorozat. Jelesül az, hogy a klubvezetőség Batik Bencét és Gellér Gábort száműzte a csapat keretéből, majd Kolozsvári János vezetőedzőt is menesztette.

A csapat mögött eddig teljes mellszélességgel felsorakozó ultrák mindezt nem vették jó néven, elégedetlenségüknek szóbeli és írásbeli formában is hangot adtak. Transzparensekkel a hónuk alatt érkeztek az SZVSE-pályára.

Először a leghosszabbat feszítették ki, amelyen a „Kapic 1 hét alatt tönkretett mindent!!!" feliratot lehetett olvasni. Aztán előkerült a szintén a szlovén sportigazgatónak szánt „Itt mindenki gyűlöl!" és a „Kapic, go home!" is.

Így szurkoltunk a Szeged 2011-Vecsés meccsen. Fotó: Garai Szakács László (galéria)

Közben persze a hangjukkal sem spóroltak, Batikot, Gellért és Kolozsvárit éltették, míg Adam Kapicot újságba nem való jelzővel illették. A mintegy ötvenfőnyi had azt még láthatta, amint Bernáth két helyzetet is elpuskázott, majd a 10. percben fogták magukat, és távoztak a stadionból. Nélkülük 550-en maradtak, az elmúlt hetek tömegéhez képest alaposan megcsappant a nézőszám, amelybe az ultrák által nehezményezett döntések mellett legfőbbképpen a Pick Szeged– Veszprém férfi kézilabda-rangadó játszott bele vastagon.

Még véletlenül sem lehetett azt állítani, hogy frenetikus hangulatban zajlott a mérkőzés. Nem parádézott a Szeged, de még így is jobb volt ellenfelénél. Ezen persze senki sem csodálkozott, a Vecsés nem véletlenül sereghajtója a mezőnynek. A 30. percben kis híján talpra szökkentek a nézők, Kulacsik bal oldali szögletét Laczkó fejjel csúsztatta a jobb oldali kapufára. Tíz perc múlva a kapufák tekintetében egyenlített a Vecsés, Bussy felpattanó lövése landolt a lécen. Amikor a lelátón már mindenki azt hitte, hogy nem lát gólt az első játékrészben, az addig is agilis Orosz Márk remek támadás végén jobb lábbal megszerezte a hőn áhított találatot.

Szeged 2011-Vecsés 1-0 - A mérkőzés képei. Fotó: Frank Yvette (galéria)

A fordulást követő fél óra nem telt unalmasan, támadtak a hazaiak, de a vendégek sem csak a védekezéssel törődtek. Néhányszor helyzetig is eljutottak a felek, de a döntő pillanatban elfogyott a tudomány. Az utolsó negyedóra viszont unalomba fulladt. A vecsésiek részéről ez még talán érthető is lett volna, ugyanis a 75. percben tíz főre olvadtak, de a házigazda passzivitásával senki sem tudott mit kezdeni. A meccs ezen szakaszáért még véletlenül sem jár dicséret a Szeged 2011-nek, a győzelemért azonban igen, amely hazai környezetben immár negyedik volt a sorban – négy fellépésből.

Takács László: – Nehéz meccsre számítottunk, az is volt, de azt gondolom, a játék képe és a helyzetek alapján megérdemelten nyertünk. Ugyanakkor azt is el kell ismerni, tudunk ennél lényegesen jobban is futballozni.

További eredmények: Szolnok–Békéscsaba 1–1, Kazincbarcika–Mezőkövesd 1–0, Vác–Balmazújváros 1–0, Cegléd–Eger 1–0, Honvéd II.–Debrecen II. 0–1, Újpest II.–Orosháza 0–0.

Szeged 2011–Vecsés 1–0 (1–0)
Labdarúgó NB II, Keleti csoport, 11. forduló. Szeged, SZVSE-
stadion, 600 néző. Vezette: Solymosi.
Szeged 2011: Trepák 0 – Podonyi 5,5, Tóth I. 6, Magyar 7, Radnai 5,5 – Kulacsik 5, Laczkó J. 6, Orosz M. 7, Gahwagi 5,5 – Folmer 5, Bernáth 5,5. Megbízott vezetőedző: Takács László.
Vecsés: Horváth G. – Balázs, Kovács Z., Varga P., Erdei – Dobó, Bussy, Zana, Fritz – Piros, Horváth D. Vezetőedző: Duró József.
Gólszerző: Orosz M. a 45. percben.
Csere: Kulacsik helyett Reyes Colon (5) a 35., Folmer h. Varga I. (–) a 73., Piros h. Nagy G. a 85., Bernáth h. Nagy Z. (–) a 87., Balázs h. Szurkos a 88. percben.
Sárga lap: Erdei az 50., Magyar az 57., Dobó a 67., Bussy a 68. percben.
Kiállítva: Erdei a 75. percben.

Góltörténet

45. perc: a kapu felé induló Orosz Márk kényszerítőzött Magyarral, a remekül visszakapott labdát egy átvétel után 10 méterről jobbal a kapu bal oldalába vágta, 1–0.

A bajnokság állása

1. Szolnok 11 7 3 1 24 – 7 24
2. Békéscsaba 11 6 5 0 19 – 7 23
3. Cegléd 11 7 1 3 19 – 12 22
4. Balmazújváros 11 6 3 2 21 – 11 21
5. Debrecen II. 11 5 3 3 20 – 18 18
6. Kazincbarcika 11 5 2 4 11 – 12 17
7. Mezőkövesd 11 4 4 3 16 – 19 16
8. Szeged 2011 11 4 2 5 17 – 17 14
9. REAC 10 3 3 4 15 – 14 12
10. Nyíregyháza 10 2 6 2 13 – 17 12
11. Újpest II. 10 3 3 4 17 – 25 12
12. Eger 10 2 4 4 9 – 13 10
13. Orosháza 11 1 7 3 14 – 16 10
14. Honvéd II. 11 2 3 6 9 – 14 9
15. Vác 11 2 2 7 12 – 19 8
16. Vecsés 11 0 3 8 3 – 18 3
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hungerit Metal-Com Szentes: hatalmas esély a címvédésre

A Theodora női vízilabda magyar kupa szentesi csoportjából a házigazda és címvédő Hungerit-MetalCom… Tovább olvasom