Délmagyar logó

2017. 09. 25. hétfő - Eufrozina, Kende 8°C | 18°C Még több cikk.

Szeged Beton: a nyolc közé jutás a tét

A férfi vízilabda LEN-kupában csak egy magyar csapat kerülhet a nyolc közé, hiszen a párharc sorsolásánál Fortuna egymás ellen rendelte a Szegedet és a Fradit. Az első, fővárosi meccset a zöld-fehérek 10–9-re nyerték, a visszavágót holnap 18.30-kor rendezik az újszegedi sportuszodában.
Nem mindennapi csatát ígér az esti találkozó. Mindkét gárda bizakodva várja az összecsapást: a Fradi azért, mert egygólos előnnyel érkezik a Tisza-parti visszavágóra, a címvédő Beton meg azért, mert a minimális hátrány hazai medencében ledolgozható.

– Amikor még én is a Szegedben pólóztam, az 1995/1996-os évadban egészen a LEN-kupa fináléjáig masíroztunk – emlékezett a kétszeres olimpiai bajnok Steinmetz Barna, a Fradi csapatkapitánya. – Molnár Papesszal, Fodor Rajmival, Scsegyerkin Gyimával, Mód Petivel és a többiekkel nagyszerű együttest alkottunk, Európa akkori egyik legjobbja, az olasz sztárgárda, a Pescara csak a döntőben tudott megállítani bennünket. Most is oda szeretnék jutni, de immár a Fradival. Sajnos csak egygólos előnyt tudtunk kiharcolni az első meccsen, de ha jól pólózunk, az is elég lehet, jobban mondva elégnek kell lennie. Román légiósaink, Dunca és Georgescu ezúttal sem játszhatnak, ami számunkra elég nagy érvágás, de mint az első összecsapás is mutatta, azért nélkülük is elég erősek vagyunk. A Szeged mellett elsősorban a hazai környezet szól, szerintem mindkét gárdának teljesen egyforma az esélye a továbbjutásra.

Steinmetz Barnabás természetesen a Fradi...
Steinmetz Barnabás természetesen a Fradi...
Fotó: Schmidt Andrea

A november 29-i első találkozón a mezőny legeredményesebbje az öt találatig jutott Somogyi Balázs volt.

– A vereség miatt az örömöm természetesen nem lehetett felhőtlen – nyilatkozta a Szeged szentesi születésű, a nyáron az Újpestből érkezett átlövője. – Engem aztán csöppet sem bántana, ha holnap nem találnék be Jászberényi kapujába, viszont két góllal nyernénk. Az Újpesttel kétszer már szerepeltem a LEN-kupa-sorozatban, de a lilákkal egyszer sem tudtunk eljutni az egyenes kiesési szakaszba. A Szegeddel ott vagyunk, de nem érjük be ennyivel. Amennyiben meg tudnánk ismételni a Pécs ellen az első két negyedben nyújtott teljesítményt, akkor nem lehet gond, ha nem, akkor jóval nehezebb dolgunk lesz, de akkor is mi jutunk a nyolc közé.

...míg Somogyi Balázs a Szeged továbbjutását várja. Fotók: Schmidt Andrea, Segesvári Csaba
...míg Somogyi Balázs a Szeged továbbjutását várja.
Fotó: Segesvári Csaba

Balázs a közelmúltban részt vett a válogatott szentendrei keretedzésén. Arra voltunk kíváncsiak, ez ösztönzőleg hat-e a teljesítményére.

– Elég elszánt vagyok e nélkül is – válaszolta. – Természetesen örültem neki, és nyilván jó lenne megragadni a legjobbak között. Én mindenesetre minden tőlem telhetőt elkövetek ennek érdekében.

A két csapat útja a LEN-kupa-nyolcaddöntőig

Szeged Beton, 1. selejtezőkör (Split): –Paredes (portugál) 24–4, –Prcanj (montenegrói) 20–4, –Manchester City (angol) 20–3, –Jadran Split (horvát) 8–9, –Dinamo Moszkva (orosz) 7–5. 2. selejtezőkör (Szeged): –Montpellier (francia) 13–4, –Posillipo (olasz) 14–6, –Duisburg (német) 14–9. FTC, 1. selejtezőkör (Montpellier): –Montpellier (francia) 9–4, –Savona (olasz) 3–12, –Odense (dán) 34–3, –Cattaro (montenegrói) 4–9, –Dinamo Bucuresti (román) 9–7). 2. selejtezőkör (Nagyvárad): –Sori (olasz) 14–10, –Hornets Kosice (szlovák) 9–10, –Nagyvárad (romániai) 11–10.

Olvasóink írták

  • 2. Yucca 2009. december 15. 15:15
    „Nagyon szurkolok a csapatnak, bár csak a net mellett, -- a 2000 Ft számomra nagyon sok, pláne így ünnepek előtt. Bánt, mert majd 30 évig minden meccsen ott voltam, mostmár sajnos nem megy.
    Hajrá Szeged!!!!”
  • 1. polgár 2009. december 15. 14:46
    „Ha nem követjük azt a jó szokásunkat, hogy újabban a kapus hasába és/vagy a kapufára vágjuk az összes kidolgozott ziccerünket, akkor meglesz a továbbjutás!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Női vízilabda: győzelmek idegenben

A Csongrád megyei OB I-es női vízilabdacsapatok vendégként zárták a 2009-es évet – sikerrel. A Szentes a fővárosban, az Universitas Szeged Dunaújvárosban győzött. Tovább olvasom