Délmagyar logó

2018. 06. 24. vasárnap - Iván 12°C | 20°C Még több cikk.

Szeged Beton: Belgrádban gyakoroltak

Tegnap hajnalban ért haza Belgrádból a Szeged Beton VE férfi vízilabdacsapata.
Molnár Tamásék a hét első felében az újszegedi sportuszoda sátorállítása miatt nem tudtak volna a megszokott környezetben készülni, a vezetőség pedig úgy döntött, hogy kimondottan erős riválissal gyakoroltatják a társaságot. A világhírű Partizan Beogradra esett a választás.

– Rendkívül hasznos volt a nyolc világbajnokkal felálló Partizánnal gyakorolni – nyilatkozta Kásás Zoltán (képünkön), a Beton mestere. – Délelőttönként az emberelőnyös, hátrányos szituációkat gyakoroltuk a belgrádiakkal, esténként pedig kétkapuztunk velük. Az ötnegyedes meccseken nem számoltuk az eredményt, de azt azért észleltem, hogy döntetlen körül végeztünk. Erőszakos pólót akarok taníttatni az enyéimmel, márpedig a szerbeknél jobban senki sem tud ebből felkészíteni. Csak azt sajnáltam, hogy a mellizomsérüléssel bajlódó Vindisch Ferinek a kétkapuzást ki kellett hagynia, illetve, hogy a junior Európa-bajnokságon játszó Török Béla is hiányzott.

Eldőlt, hogy az Euroliga-győztes Primorac Kotor adhat otthont a Szuperkupának, amelyet a LEN-kupa-első Szeged Beton ellen vív a montenegrói együttes. A találkozót december 20-án rendezik. Nem hivatalos forrás szerint az uszodahelyzet döntött Kotor javára, hiszen Szegeden csak sátortető alatt lehet játszani, ami nehezítette volna a tévéközvetítést is.

Beton-bérletek

Az újszegedi sportuszoda jegypénztárában már lehet vásárolni a Szeged Beton VE hazai mérkőzéseire szóló bérleteket. Az egyik fajta 15 ezer forintba kerül, ezzel az évadbeli összes hazai bajnoki mérkőzés (a rájátszásbeli is) nézhető, a 25 ezer forintossal pedig a bajnokik mellett a nemzetközi és a magyarkupa-meccsek is megtekinthetők. Az első 160 bérlettulajdonosnak állandó, számozott helye lesz. A rövidesen felkerülő új sátor miatt az előírásoknak megfelelően a jövőben kevesebb nézőt engedhetnek be a rendezők, emiatt is érdemes bérletre áldozni.

Olvasóink írták

  • 1. insideman 2009. szeptember 25. 21:53
    „szégyen h szegednek nincs normális uszodája.... ugye botka?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szeviép Szeged - Partizan Beograd 98-81

Végig vezetve, 98-81-es nagyarányú győzelmet aratott a Szeviép Szeged csapata a Partizan Beograd… Tovább olvasom