Délmagyar logó

2016. 12. 06. kedd - Miklós -5°C | 3°C

Szeged Beton: cél a továbbjutás

Bár nem került könnyű csoportba, a Szeged Beton célja egyértelműen a továbbjutás a hétvégi, hazai medencében sorra kerülő Euroliga-selejtezőből - derült ki a csapat mai sajtótájékoztatóján.
A csapat vezetőedzője, Kásás Zoltán a Reök-kávézóban tartott sajtótájékoztatón elismerte, csapata nincs könnyű helyzetben.

- A francia Montpellier sem lesz egyszerű ellenfél, a holland légiósaikon kívül a Ferecvárostól igazolt magyar válogatott kapus, Jászberényi is jó játékos. Nyernünk azonban muszáj lesz, csakúgy, mint a román Nagyvárad ellen, amelyben a román válogatottak mellett egykori szegediek, például Barát és Monostori is játszik. A csoportunk zárómeccse a horvát Rijeka ellen lesz - a klasszisokból álló együttes ellen reméljük, már nem fog múlni a továbbjutás - mondta a szakvezető a péntektől kezdődő csoportmeccsekről. 

Körtvélyessy Péter elnök elégedett volt a csapat nyári munkájával, és az is elmondta, Kiss Csaba és az ausztrál Aaron Younger érkezésével még acélosabb lett az együttes.

A Szeged Beton eltökélt az Euroliga-selejtezők előtt.
A Szeged Beton eltökélt az Euroliga-selejtezők előtt.
Fotó: Karnok Csaba

Ha már Youngerről esett szó: a 20 éves légiós sűrűn mosolyt csal csapattársai arcára, mély hanghordozása és a szinte érthetetlen ausztrál-angol beszéde próbára teszi társai nyelvtudását.

- 12 éves korom óta pólózom, korábban a kosárlabda próbáltam ki szülőhazámban. Természetesen ismertem a Szeged eredményeit, mi is hallottunk a LEN-kupa-győzelemről, és mivel Joe (Joseph Kayes - a szerk.) jó barátom, az ő invitálása is számított akkor, amikor aláírtam - mondta a válogatott játékos, akiről Kásás Zoltán is csak szépeket mondott, kiemelve gólerősségét.

Az Eb-ről hazatért Török Béla és Varga Péter csapatkapitány egyhangúan sikeres szereplést vár csapatától a hétvégén, csakúgy mint Kiss Csaba, aki 12 év után tért vissza Szegedre.

- Jó időszakban érkeztem haza, örülök, hogy ennek is eljött az ideje. Nehéz alapozáson vagyunk túl, de túléltük, hiszem, hogy sikeres lesz a csapat az előttünk álló szezonban - mondta Kiss Csaba.

A második nekifutás

A Szeged Beton fennállása során másodszor harcolta ki az Euroliga-indulást. Először ez a 2005–2006-os évadban sikerült a Tisza-partiaknak. Az első selejtezőt Törökországban, Isztambulban játszották Komlósiék: a cseh Fezko Strakonicét 19–5-re, a holland HZZ Haugét 20–7-re, a francia Montpellier-t 15–5-re, míg a házigazda Heybeliada Istanbult 21–5-re legyőzve csoportelsőként masíroztak a második körbe, de mivel az olaszországi Camogliban a horvát Mladost Zagrebtől 15–6-ra, az olasz Pro Reccótól 12–8-ra kikaptak (igaz, az orosz Volgogradot 14–10-re legyőzték), a   LEN-kupában folytathatták.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szerbek ellen a szegedi kosarasok

Két kosárlabda edzőmérkőzést is rendeznek csütörtökön az újszegedi sportcsarnokban: a Szeviép-Szeged a Partizan Beograd ellen játszik 17 órától, a Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák a vajdasági ligaválogatott ellen meccsel 19 órai kezdettel. Tovább olvasom