Kötelező volt a győzelem a Szeged Beton férfi vízilabdacsapatának, hiszen a bajnokság 12. fordulójában azt az Újpestet fogadta, amelyet idegenben 12–5-re vertek a Kásás-legények. A csapatok bemutatása után a Szeged Beton Vízilabda Egyesülete két kiválóságát ajándékozta meg a szegedi közönség előtt: Molnár Tamás 400. bajnoki mérkőzésén ugrott vízbe, míg Németh Zsolt a 250. bajnokiját ünnepelhette volna, ha játszik az újpestiek ellen; nem játszott.
Nehezen indult a mérkőzés, bár a 6. percben Török megúszásból szerezte meg a vezetést a hazaiaknak, de a negyed végére Hoppál és Deme lövésével már a lelkes liláknál volt az előny. Felbuzdultak a vendégek, ennek ellenére Baksának nem sok dolga akadt a következő percekben. Kisebb megtorpanás után Juhász, Molnár és Kayes góljaival a félidőben 5–3 állt az eredményjelzőn.
A második játékrész elején Vindisch ért a labdához előbb, de szerencsétlen érintést követően az UTE jöhetett. Ám nem sokáig örülhettek a lilák, hiszen Török labdaszerzését követően Varga és Molnár tovább növelte az előnyt. Az olimpiai bajnok center ismét jó formában játszott, négy góljával a mezőny legjobbja volt. Baksa kiválóan őrizte a szegedi kaput, egyedül Hoppálnak sikerült a lelket tartani az akkor már szétesőben lévő Újpestben. A 3. negyed végén a bekket is játszó Törököt kipontozták a bírók, de a szegediek jól hidalták át támadásban a fiatal válogatott hiányát.
 |
Varga Péter és a Szeged Beton védelme a második negyedtől jóformán átjátszhatatlan volt. Fotó: Schmidt Andrea |
A döcögős kezdés után megszórta magát a Beton: az utolsó negyedet Ágner, Lehmann, Varga és Vindisch góljával 4–0-ra hozták a Kásás-legények. Az addigra kiválóan összeállt szegedi védekezés miatt az UTE emberelőnyből sem tudta bevenni Baksa kapuját. A kötelező győzelem bezsebelve, legközelebb február 20-án az Eger ellen ugranak vízbe a bajnoki pontokért a szegediek.
További eredmények
ZF Eger–BVSC-Zugló 11–6 (3–1, 1–2, 3–1, 4–2), TEVA-Vasas-Plaket–Pécsi Vízmű PVSK 16–10 (3–2, 4–2, 4–4, 5–2), FTC Fisher Klíma–OSC 16–7 (3–1, 4–1, 5–2, 4–3).
|
Kásás Zoltán: – Nehezen indult a mérkőzés, de utána összeállt a védekezés, Baksa Laci nagyon jól védett. Pozitívum volt, hogy megint többet úsztunk, mint amennyi az átlagos egy mérkőzésen. Kötelező volt a győzelem, örülök, hogy ilyen arányban sikerült.
Petik Attila: – Senkit sem akarok megbántani, ezért csak annyit mondok, hogy gratulálok a Szegednek.Szeged Beton–UTE 12–5 (1–2, 4–1, 3–2, 4–0)Férfi vízilabda Vodafone OB I., 12. forduló, újszegedi sportuszoda, 150 néző. Vezette: Marjay Zsolt, Madarasi Attila.
Szeged Beton: BAKSA – Juhász 1, Vindisch 1, MOLNÁR 4, KOMLÓSI, Török 1, Lehmann 1.
Csere: VARGA 2, Ágner 1, Busila, Szabó, Kayes 1.
Edző: Kásás Zoltán.
UTE: Bisztricsányi – Szabó B., Dorogi, Olasz, Naganuma,
Kotsidis, Rom.
Csere: Keresztes, Rostás, Bitter, Hoppál, Takács, Deme.
Edző: Petik Attila.
Gól – emberelőnyből: 8/3, ill. 6/2.
Kipontozódott: Dorogi (22. perc), Török (24.perc)