Délmagyar logó

2018. 11. 13. kedd - Szilvia 8°C | 17°C Még több cikk.

Szeged Beton: él még a továbbjutás

A férfi vízilabda LEN-kupa nyolcaddöntőjének első, idegenbeli mérkőzésén a Szeged Beton 10–9-re kikapott a Ferencvárostól. A visszavágót december 16-án játsszák a csapatok.
A Kőér utcai találkozó előtt a Szeged szimpatizánsait leginkább az foglalkoztatta, hogy a Kásás-legények melyik arcukat mutatják. A szebbiket, mint amikor az olasz Posillipót gázolták le a kupa szegedi csoportmérkőzésén, vagy a csúnyábbat, a Vasas elleni, egy héttel ezelőtti mk-elődöntőn látottat. A szegediek esélyét növelte, hogy míg ők több hét után végre a legerősebb összeállításban szerepelhettek (a sérültek és a betegek felépültek, és a hárommeccses eltiltása után Török Béla is játékra jelentkezhetett), addig a zöld-fehérek nélkülözni kényszerültek román légiósaikat, Duncát és Georgescut.

Tompán kezdett a Szeged, előbb Komlósi hagyott ki fórt, majd a Lehmann által kiharcolt ötméterest Vindisch. A másik oldalon viszont Mátyás távolról megtalálta a rést Baksa kapujához. Mindkét oldalon sok volt a hiba, a rossz lövés, másként fogalmazva a kapusok kitettek magukért. Valamelyest megnyugodott a Beton, és ez ötven másodpercen belül két gólban is lemérhető volt: Juhász előnyből, míg Somogyi akcióból vágta a labdát a jobb sarokba. Úgy tűnt, a Szeged realizálni tudja a két csapat közötti tudásbeli különbséget.

Komlósi Péter és a Szeged Beton a visszavágón kiharcolhatja a továbbjutást. Fotó: Schmidt Andrea
Komlósi Péter és a Szeged Beton a visszavágón kiharcolhatja a továbbjutást.
Fotó: Schmidt Andrea

Valószínűleg ezt gondolhatta a maroknyi Tisza-parti drukkerhad, csakhogy azzal nem számoltak, hogy feltámad a bajnoki listavezető, hogy fegyelmezettebb, lelkesebb lesz, mint a címvédő Szeged. Egymás után maradtak ki a vendégek emberelőnyös helyzetei, ellenben a ferencvárosi kezek hasonló szituációkban nem remegtek. Ehhez persze az is kellett, hogy a Beton ne védekezzen jól. A fővárosiak elhúztak 4–2-re, onnantól kezdve Molnár Tamásék energiáját a felzárkózás emésztette fel. Hat hatnál egyenlő volt az állás, de a vezetést már nem sikerült átvenniük a vendégeknek. Ez legkevésbé Somogyi Balázson múlt, aki pompás lövőformát mutatott, hét kísérletéből öt kipúposította Jászberényi hálóját. egygólos ferencvárosi vezetésnél (10–9) 47 másodperccel a vége előtt támadást kezdeményezhetett a Szeged, Kásás mester kikérte a második idejét, de a megbeszélt figurából azért nem lett semmi, mert a játékvezetők kontrát fújtak...

Megérkezett Bendegúz

Alig ért véget a találkozó, máris csörrent Ágner Zoltánnak, a Szeged balkezesének mobilja. Felesége, az egykori kosaras, Kováts Nóra azért hívta, hogy tudassa férjével, immár apuka is, Bendegúz (súlya: 3450 gramm, magassága: 50 cm) ugyanis 14 óra 9 perckor megszületett. A pici és anyukája is jól van, az apukával pedig madarat lehetne fogatni.

Erős túlzás lenne azt állítani, hogy jól pólózott a Szeged, de a csapat erejét mutatja, gyengébb teljesítménnyel is olyan eredményt ért el, amely feljogosítja arra, hogy merhessen álmodozni a nyolc közé jutásról.
Godova Gábor: – Mindenképpen győzni akartunk az első meccsen, egy-két hibától eltekintve jól játszottunk. Bízom benne, hogy a szerdai bajnokin is nyerni tudunk.

Kásás Zoltán: – Rosszul kezdtünk, kihagytunk egy fórt meg egy ötméterest, ez megadta az alaphangot, amelyet az egész mérkőzésen sikerült végigvinnünk. Előnyben és hátrányban sem villogtunk, jó páran gyengén teljesítettek.

További eredmények: Brescia (olasz)–Mataró (spanyol) 11–5, Cattaro (montenegrói)–Patrasz (görög) 10–5, Nagyvárad (romániai)–Posillipo (olasz) 12–10, Primorje Rijeka (horvát)–Jadran Split (horvát) 10–4, Vuliagmeni (görög)–Spandau (német) 8–6, Savona (olasz)–Sabadell (spanyol) 14–10, Marseille (francia)–Szpartak Volgograd (orosz) ...

FTC–Szeged Beton 10–9 (2–2, 4–3, 2–1, 2–3)
Férfi vízilabda LEN-kupa, nyolcaddöntő, 1. mérkőzés. Budapest, Kőér u., 250 néző. Vezette: Tulga (török), Bonnay (francia).

FTC: JÁSZBERÉNYI – Balatoni 1, Czigány, STEINMETZ B., Máthé, WESZELOVSZKY 4, Tóth M. 1. Csere: MÁTYÁS 3, Babay, Tóth B. 1. Edző: Godova Gábor.

Szeged: BAKSA – Juhász Zs. 1, Vindisch, Komlósi, Molnár T., SOMOGYI 5, Lehmann 1. Csere: Török B. 1, Varga P., Ágner, Busila, KAYES 1. Edző: Kásás Zoltán.

Gól – emberelőnyből: 9/5, ill. 8/3.

Ötméteresből: 3/3, ill. 1/0.

Weszelovszkynak és Somogyinak sült a keze

A Fradi legeredményesebb játékosa az a négy gólig jutott Weszelovszky László volt, aki a nyáron a Szegedből igazolt az FTC-be: – Örülök a győzelemnek, ilyen meccsre számítottam. Elismerem, finoman megkaptuk a bíróktól a hazai pályát, de biztos vagyok benne, Szegeden a Beton lesz a kedvezményezett. Dobtam négy gólt, de nem ez a lényeg, hanem, hogy nyertünk. Szegedi részről Somogyi Balázsnak sült a keze, egyedül több gólt szerzett (5), mint a csapattársak összesen (4): – Sajnos az elején buta gólokat kaptunk, onnantól csak futottunk az eredmény után. Felhőtlenül nem tudok örülni az öt gólomnak, bár dobtam volna csak kettőt vagy hármat, de nyertünk volna... Ott kell lennünk a nyolc között.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Némethék lemosták a Győrt

A vártnál könnyebb mérkőzésen a Szeviép-Szeged magabiztos, 33 pontos sikert aratott a dobogóra hajtó… Tovább olvasom