Délmagyar logó

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 20°C | 34°C Még több cikk.

Szeged Beton: két győzelem=döntő

Ahogy várni lehetett, a Szeged Beton VE férfi vízilabdacsapata szerdán mindkét mérkőzését megnyerte, így a korábban már legyőzött (12–6) Fremantle Mariners ellen döntőt játszik az ausztráliai 8. Tom Hoad-kupa nemzetközi tornán.
Reggelire kínai, estére japán menü volt terítéken a Szeged Beton VE számára az ausztráliai Perth-ben zajló 8. Tom Hoad-kupa nemzetközi férfi vízilabdatornán. Előbb a kínai Guang Dong ellen szenvedett a csapat, de szerencsére nyert, amellyel már döntős is volt, majd ausztrál idő szerint este Japán válogatottja már nem okozott ekkora gondot. Főleg Molnár Tamás remekelt, aki a két találkozón összesen tizenegy gólt hintett. Mindkét találkozón jól teljesített a kapus, Németh Zsolt, aki a kisebb megfázással küzdő Baksát kiválóan helyettesítette.

– Fantasztikus a hangulat, a közeg, a körülmények. Hihetetlen módon törődnek velünk és szolgálnak ki minket. Úgy bánnak velünk, hogy a világ legjobb vízilabdaországából jöttünk. Sok magyar és majd ezer néző van minden meccsen, a vízilabda jövője pedig abban rejlik majd, hogy nyári sportággá kell tenni. Ahogy ez itt is kiderült – nyilatkozta lapunknak a csapat játékosa, Juhász Zsolt.

Eredmények: Szeged–Guang Dong (kínai) 12–9, a szegedi gólszerzők: Molnár T. 5, Kayes 2 , Kiss Cs. 2, Juhász Zs., Somogyi, Busila. Japán–Szeged 11–19, a szegedi gólszerzők: Molnár T. 6, Török 4, Younger 3, Kayes 2, Somogyi, Juhász Zs., Kiss Cs., Varga P.

Az állás: 1. Szeged Beton VE 12, 2. Freemantle Mariners (auszrál) 9, 3. Guang Dong 4, 4. Japán 1, 5. Barbarians (ausztrál) 0 ponttal. A torna alapszakaszából már csak egyetlen mérkőzés van hátra: a Japán–Barbarians mérkőzést ma a helyosztók előtt rendezik.

A Szeged Beton csütörtökön magyar idő szerint 13.15-kor játssza a döntőt a Freemantle Mariners ellen, amelyet egyszer már legyőzött 12–6-ra.

Olvasóink írták

  • 1. Lacimaci 2010. december 30. 13:40
    „http://freezone.iinet.net.au/channels/freezone/sport/water-polo?player=video/3733

    élőben a döntő a fenti linken”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Monstre program

Csütörtökön rendezik az Arany Ászok–Cora Kék Mókus-kupa kispályás labdarúgótorna helyosztó napját az újszegedi sportcsarnokban. Tovább olvasom