Délmagyar logó

2017. 05. 28. vasárnap - Emil, Csanád 13°C | 25°C Még több cikk.

Szeged Beton: Papesz akár gólkirály is lehet

Sorozatunkban aktualitásokkal – sikerekkel, kudarcokkal – foglalkozunk. A Szeged Beton VE férfi vízilabdacsapatának klasszisa, a háromszoros olimpiai bajnok Molnár Tamás (34) az Újpest ellen (12–5) játszotta 400. OB I-es meccsét.
– Emlékszik még az első élvonalbeli meccsére?
– Az bizony már elég régen volt. Az 1991/92-es évadban szintén a Szeged játékosaként – érdekesség, hogy akkor is Kásás Zoli bácsi volt a klubedzőm – a Vasas elleni hazai találkozón mutatkoztam be. A pontos eredményre már nem emlékszem, de arra igen, hogy kikaptunk, és arra is, hogy nem szereztem gólt. A második meccsemen viszont hármat is dobtam a többek között a későbbi olimpiai bajnok Vári Attilával, Steinmetz Barnával és Märcz Tamással felálló KSI-nek.

– A négyszázadikon négy góllal keserítette meg az Újpest kapusának, Bisztritsányinak az életét. Ahogy dukál egy jubilánstól...
– Nem lehetek elégedetlen, nagyjából olyan meccset játszottunk, amilyenre számítottam. Külön öröm, hogy nem kaptunk sok gólt, a hét közte ide, úgy gondolom, megfelelő. Természetesen nem rossz érzés négy találatot szerezni, remélem, a későbbi, fontosabb mérkőzéseken a többiek is elkapják a fonalat. Ehhez természetesen nagy szükség lenne a gólerős Somogyi Balázs felépülésére is.

Papesz még mindig a világ egyik legjobb centere. Fotó: Schmidt Andrea
Papesz még mindig a világ egyik legjobb centere.
Fotó: Schmidt Andrea

– Tizenkét fordulót követően 29 találatával az első helyen áll a góllövőlistán. Ha így folytatja, center létére még gólkirály is lehet. Motiválja a korona megszerzése?
– Egyáltalán nem, nem figyelek erre. Tény, gólkirály még nem voltam, ha esetleg az lennék, akkor az nyilván büszkeséggel töltene el, de csak ennyi. Sokkal inkább a csapat jó szereplése foglalkoztat. Ha innentől kezdve egyetlen gólt sem szereznék, de bronzérmesek lennénk, azt viszont azonnal elfogadnám.

Olvasóink írták

  • 2. Yucca 2010. február 02. 11:28
    „A Pappas autóra gondolsz? Biztosan nem ő az, de az tény, hogy kiváló center, számomra még mindig a legjobb a világon, és már az is marad! Hajrá Papesz, hajrá Szeged!”
  • 1. TUTI 2010. február 02. 10:02
    „...ő lenne az Auto Papesz tulaja?
    NA, most komolyan!!
    :)”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Döntők következnek a Fit World +40-kupán

Kialakult az Etelka sori tornacsarnokban zajló Fit World +40-kupa kispályás teremlabdarúgó torna… Tovább olvasom