Délmagyar logó

2017. 12. 17. vasárnap - Lázár, Olimpia -3°C | 4°C Még több cikk.

Szeged Beton: több mint presztízscsata

Szombaton 18.30-kor az újszegedi sportuszodában játsszák a férfi vízilabda OB I évadbeli első rangadóját, a Beton–Domino Honvéd meccset. A találkozó érdekessége, hogy a fővárosiakkal hat bajnoki aranyat begyűjtő Molnár Tamás a nyáron hazatért, és immár a szegedieket vezényli. Papesz már nagyon várja a mérkőzést.
Csemege a javából a Szeged–Domino férfi pólóütközet! Mindkét csapatban klasszisok sora, akik közül kiemelkedik a háromszoros olimpiai (2000, 2004, 2008) bajnok Molnár Tamás. Papesz fantasztikus pályafutása szülővárosából, Szegedről indult, de a legnagyobb sikereit a Honvéd centereként érte el. A Kőér utcaiakkal többek között zsinórban hat bajnoki aranyat szerzett, arról nem szólva, hogy csapatával 2004-ben a Bajnokok Ligájában is a legjobbnak bizonyult.

A nyáron mégis váltásra szánta el magát, tizenegy esztendőt követően visszatért anyaegyesületébe, a Szegedbe. Az indítás sikeres volt: a Beton bejutott a magyar kupa legjobb négy csapata közé, címvédőként a második helyen végezve került a LEN-kupa második körébe, a bajnokságban pedig két magabiztos győzelemmel (Szentes, Újpest) nyitott. Az évadbeli eddigi legfontosabb meccse viszont holnap este vár a társaságra: fogadja a Dominót!

Papesz mindig szakít időt ikerfiaira, Benedek Manóra és Lóránd Hugóra...
Papesz mindig szakít időt ikerfiaira, Benedek Manóra és Lóránd Hugóra...

– Ez lesz az első olyan meccsünk, amelynek igazi tétje van – magyarázta a kiváló center. – Az mk-ban kikaptunk a Szolnoktól, de másnap volt lehetőségünk javítani. A LEN-kupában, Splitben a Jadran elleni mérkőzést is elveszítettük, de a továbbjutásunk akkor már rég eldőlt. A bajnokság viszont más, ebben a sorozatban a négy közé kerülni pokolian nehéz. Muszáj szombaton nyernünk! A meccs sokkal több mint presztízscsata!

Amióta a riválist Domino-Honvédnak hívják (2000), a Szeged még sohasem győzött ellene. Döntetlent is csak egyszer, idén tavasszal (Pesten 10–10) sikerült kiharcolni.

...de feleségének, Noéminek is besegít a házimunkában. Fotók: Frank Yvette
...de feleségének, Noéminek is besegít a házimunkában.
Fotók: Frank Yvette

– A mostani Dominót nem lehet összehasonlítani a régebbivel – folytatta Tamás. – Korábban velem együtt nyolc olimpiai bajnok szerepelt benne, ebből mára Gergely és Székely maradt hírmondónak. Most is erősek, nem a véletlen műve, hogy az Euroliga athéni csoportjából az első helyen jutottak a 16-os főtáblára, de ki merem jelenteni: hazai medencében mi vagyunk az esélyesebbek!

Azt mondja, nincs benne nosztalgia, szép és eredményes éveket töltött a fővárosiaknál, de nyártól kizárólag az foglalkoztatja, hogy minél sikeresebb legyen a Szeged.

Vindisch Ferenccel már tudják, hogyan győzheti le a Beton a Dominót.
Vindisch Ferenccel már tudják, hogyan győzheti le a Beton a Dominót.

– A mostani Honvédból csak Gergely Pistával és Szivós Marcival tartom a kapcsolatot, de a héten természetesen nem beszélgettünk. Arra számítok, hogy Gór-Nagy és Paján felügyel majd. Jó bekkek, meg egyébként is minden ellenfelemet tisztelem, de nem tartok tőlük, egészséges önbizalommal várom a volt csapatom elleni találkozót.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Koeman magyar bajnokikra látogat

Erwin Koeman, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a november 14-én sorra kerülő,… Tovább olvasom