Délmagyar logó

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Szeged Beton: Változatlan célokkal

Hétfő délután előbb elnökségi ülést, majd játékosértekezletet tartott a Szeged Beton VE. Ezen természetesen szó volt a vasárnap esti fegyelmezetlenségről is, arról, hogy négy játékos Kásás Zoltán edző engedélye, megkérdezése nélkül nem a csapat buszával, hanem autókkal tért haza Újvidékről Szegedre.
– Természetesen nem megyünk el szó nélkül az eset mellett, de nem a nyilvánosság előtt, hanem magunk között kezeljük, illetve rendezzük az ügyet – nyilatkozta lapunknak Körtvélyessy Péter elnök. – Elmondtuk a fiúknak, annak ellenére, hogy a bajnokságban a vártnál gyengébben szerepelünk, céljainkon nem változtatunk, be szeretnénk kerülni a négy közé, miképp a LEN-kupában is elődöntőt akarunk játszani. Terveinknek azonban akkor van, jobban mondva lehet realitása, ha a gárda egységes és fegyelmezett lesz. A meglévő tudás mellett ezek a tulajdonságok jelenthetik a sikeres szereplés zálogát.

Baksa és Török a válogatottban

A Szeged Beton két pólósa, Baksa László és Török Béla is kapott meghívót a válogatottkeret legutóbbi edzéseire, melyen a magyarok Románia ellen kétkapuztak. A délelőtti meccset a mieink 17–1-re nyertek. Baksa két negyedet védett, méghozzá kapott gól nélkül! A délutáni mérkőzésen – amelyen ismét két negyed jutott a Beton kapusának – már Török is vízben volt, és egy góllal járult hozzá a Kemény-legénység 13–8-as győzelméhez. A kapitány holnap jelöli ki azt a keretet, amely vasárnaptól jövő szerdáig Berlinben szerepel.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csatára készül a Szeviép

A Szeviép-Szeged női kosárlabdacsapata ma 18 órától bajnoki mérkőzésen a fővárosi Vasas-Csatát látja… Tovább olvasom