Délmagyar logó

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 17°C Még több cikk.

Szeged kiemelt vívóbázis

Drevenka Péter, a Szegedi Tudományegyetem Vívóklub edzője pályázott, és a Patrónus-program keretében egy évre szóló támogatást nyert. A 27 éves szakemberrel beszélgettünk a szegedi klub életéről, célokról, eredményekről.
Az idősebbek egészen biztosan emlékeznek arra a pezsgő szegedi vívóéletre, amelyet a nagy öregek, mint Jávorkai István vagy Dudás István kialakított. Néhány éves szünet után, úgy tűnik, ismét gazdája lett Szegeden ennek a szép magyar sportágnak. Ha egyelőre nem is az egyetemi klub elődeiben olimpiai bajnoki címert nyert Magay Dániel (56 Melbourne) vagy Juhász Katalin (1964 Tokió) szintű versenyzők vannak, azonban léteznek olyan tehetségek, akikre érdemes időt és pénzt áldozni.

– Elsőként említeném Paluch Róbertet, aki az újonc vidékbajnokságot megnyerte, s tagja volt a győztes csapatnak is, valamint a Héraklész válogatott kerettagja – mondja Drevenka Péter edző, majd így folytatja az eredményösszegzést: – A klub három versenyzője (Paluch Dávid, Paluch Róbert, Bakó Tamás) a korosztályos ranglista első hat helyezettje között van. Egyetemi klubhoz híven nagy figyelmet fordítunk a bajnokságunkra. Az egyetemi és főiskolai országos bajnokságon a párbajtőrcsapat bronzérmes lett. Harsányi Gergő párbajtőrben második helyen végzett, Sípos Réka pedig tőrben ötödik lett. Az eredményeink alapján a Magyar Vívószövetség a klubunkat kiemelt utánpótlásbázissá nyilvánította.

Ezek után nem csoda, hogy az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium, a Magyar Olimpiai Bizottság, a Nemzeti Sportszövetség, a Magyar Vívószövetség, valamint a Nemzeti Utánpótlás-nevelési Intézet által közösen meghirdetett Patrónus-program egyik díjazottja, amely főállású edzői munkát támogat, éppen Drevenka Péter lett. A 27 éves szakember 1989-ben a Szegedi Postásban ismerkedett meg a vívással. Azt annyira megszerette, hogy elég hamar edzőségre adta a fejét, s nem nyugodott bele, hogy Szegeden majdnem megszűnt ez a korábban nagyon eredményes sportág. Agilitása és tervszerű munkájának meg is lettek az eredményei, azonban ezzel még hírül sincs teljesen megelégedve.

– Jelenleg negyvenen látogatják – kicsiktől az egyetemistákon keresztül az idősebbekig – a foglalkozásainkat, amelyeket a Krúdy Gyula szakközépiskola tornatermében tartunk. Elsőrendű célunknak tűztük ki, hogy szeretnénk a gyermeklétszámot növelni. Különösen a 8–10 éves korosztályból várnánk a jelentkezőket. Ezenkívül vannak közép és hosszú távú tervek. Ezek közé tartozik a karakteres klubarculat kialakítása, az egyetemi bajnokság rendezése, s a vívás egyetemi kurzusként való engedélyezése. Jövőre már szeretnénk a versenyrendezők közé is belépni: februárban országos gyermekversenyt, májusban pedig korosztályos országos bajnokságnak szeretnénk a házigazdái lenni.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Keresztesi nyolc társával küzd az olimpiai négyes helyeiért

Pihen, néha mozog, de mindent csak a kellemes közérzet határáig. A Démász-Szegedi VE háromszoros Eb… Tovább olvasom