Délmagyar logó

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 2°C | 12°C Még több cikk.

Szeged TE: ilyen a jó tréner

A házigazda Szegedi TE játékos-edzője, Zdenko Pavlics vezet két nap után 9. WNBA-NBC nemzetközi pénzdíjas A kategóriás férfi tekeversenyen, amelyet idén a BB Mentor Kft.-kupáért rendeznek. Az igazi izgalmak a mai utolsó selejtezőnapon, majd a holnapi egyenes kieséses szakaszban várhatók.
Az igazi tréner példát mutat. Főleg ha kétszeres világbajnok, és ugyan túl van pályafutása csúcsán, de a keze még mindig vajból van. A Szegedi TE nyáron érkezett szerb mestere, Zdenko Pavlics – aki valódi vándor, hiszen játszott Németországban, Horvátországban, Szlovákiában, Ausztriában, sőt volt szlovák szövetségi kapitány is – még a 9. WNBA-NBC nemzetközi pénzdíjas A kategóriás férfi tekeverseny első napján olyan teljesítményt nyújtott, amely alaposan feladta a leckét a többieknek, egyúttal utat mutatott. Az első két napon senki sem tudta megközelíteni 625 fás produkcióját, így vezetett is. Nyugodtan kijelenthetjük, egy hely már megvan a legjobb tizenhat között, ma már csak a maradék tizenöt helyért csatáznak a versenyzők.

Kupamozdulat. Fotó: Karnok Csaba
Kupamozdulat. Fotó: Karnok Csaba

A BB Mentor Kft.-kupáért zajló viadalon tegnappal bezárólag összesen már kilencvenen teljesítették a százhúsz dobást, ma újabb ötven sportoló következik az újszegedi teke- és bowlingcentrumban. A java még hátravan: ma 8 órától a harmadik selejtezőnap következik, vasárnap 9.30-tól pedig már csak a legjobb tizenhat lép pályára a BB Mentor Kft.-kupáért.

Az élcsoport két nap után: 1. Z. Pavlics (Szegedi TE) 625, 2. 2. N. Popovics (Beograd) 596, 3. Balázs P. (Salgótarján) 583, 4. Szabó N. (FTC) 582 (228), 5. Városi L. (Ajka) 582 (210), 6. Tóth Z. (FTC) 577 (220), 7. Pintér Gy. (Ritzing) 577 (184), 8. Ernyesi R. (Zenta) 575 fával.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ironman-vébére készül a vasember

A győri triatlonista, Major József Vásárhelyen kezdte a 2011-es évet. A vasember a Hawaiin rendezendő ironman-világbajnokságra készül, a büdzsét szegedi sportmenedzserek teremtik elő. Tovább olvasom