Délmagyar logó

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 2°C | 12°C Még több cikk.

Szegedi Sárkányhajó Egyesület: növelték az előnyüket

A Velencei-tavon, a sukorói kajak-kenu pályán rendezték meg a négyállomásos sárkányhajó magyar bajnokság harmadik fordulóját, amelyen 22 csapat állt rajthoz. A bajnokság pontversenyébe a 200 és a 2000 méteres vegyes csapatok eredményei számítottak bele, de a programba ismét bekerültek a 200 méteres női és férfi futamok is.
A Szegedi Sárkányhajó Egyesület az előző forduló óta vezeti a pontversenyt a LapáTolók csapata előtt, ezért számukra kiemelten fontos volt ez a verseny az előnyük megőrzése miatt. Éppen ezért a szegediek nagyon erős csapattal álltak rajthoz, és készültünk a 200 méterre, mert a LapáTolókat még soha nem tudták megverni ezen a távon.

Az elő- és középfutamok során elkerülték a LapáTolókat és a Römi KKSK-t is, így könnyedén jutottak a döntőbe. A szegediek a legjobb időt a döntőben evezték, amely elég volt ahhoz, hogy immár 200 méteren is legyőzzék a bajnokságban mögöttünk lévő LapáTolókat. A Römi KKSK-t így sem tudták megelőzni, de az ezüstérem révén tovább nőtt az előnyük a bajnokságban.

A nők fantasztikusan teljesítettek, az első időfutamban a második, míg a második futamban az első helyen végeztek, amely az összesítésben a második helyre volt elég. Óriásit fejlődött a csapat az elmúlt egy évben, az 5-6. helyről jött fel az élbolyba. A férfiaknál is hasonló volt a helyzet, a sok edzés meghozta az eredményét, és ők is hajszállal lemaradva a dobogó legfelső fokáról, a második helyen végeztek.

A nap utolsó száma a 2000 méteres A döntő volt, ahol a szegediek nagyon jó tempóval teljesítették a kétkörös távot. Az utolsó kanyar előtt utolérték az előttük rajtoló három egységet, amelyeket a kanyarban és az utolsó egyenesben sikerült megelőzni. Az összesített időeredmények alapján a Römi KKSK és a Vác mögött a harmadik helyen végzett a csapat, amellyel tovább növelték a bajnokságban az előnyünket. A 4. helyen a másik szegedi csapat, a HidraGén végzett, amely történetük legjobb eredménye volt.

Augusztus 9-én Fadd-Domboriban lesz a bajnokság utolsó fordulója, ahol nagy esély lesz, hogy a Tisza-partiak megnyerjék a 2015-ös sárkányhajó-bajnokságot.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon: olimpia a tiniknek

Nyolc sportágban 81 magyar versenyző vesz részt a 13. EYOF-on, azaz az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon holnaptól Tbilisziben. Tovább olvasom