Délmagyar logó

2017. 08. 23. szerda - Bence 15°C | 25°C Még több cikk.

Szegedi TE: elődöntő a Szolnokkal

A rájátszással folytatódik a férfi tekecsapat Szuperliga. A Szegedi TE szombaton 13 órától az elődöntő első meccsén a Szolnokot fogadja, míg a Szegvár az 5–10. helyért a Ferencvárost látja vendégül vasárnap 10 órától.
Régi ismerősök találkoznak a férfi tekecsapat Szuperliga elődöntőjének első mérkőzésén. A Szeged és a Szolnok ugyanis az alapszakasz mellett az előző szezonban is találkozott a bajnokság hajrájában,a négy között. Ami a friss élményeket illeti, a Szeged Szolnokon 6:2-re, hazai közönség előtt 7:1-re győzött. A hasonló leosztás most is megfelelne a szegedieknek.

– Valami hasonló tényleg jó lenne. Ha ez az eredmény, a 7:1, esetleg a 8:0 összejönne, nyugodtan utazhatnánk jövő szombaton a visszavágóra. Jó formában vagyunk, és ezt a kaposvári eredmény és játék sem befolyásolja. Az, hogy másodikként zártuk az alapszakaszt, nem különösebben foglalkoztat bennünket – mondta Kiss Norbert, aki nemrég a szerbiai Becsén nemzetközi egyéni versenyt nyert.

Kiss Norberték holnap elődöntőznek. Fotó: Karnok Csaba
Kiss Norberték holnap elődöntőznek.
Fotó: Karnok Csaba

– Sajnos három hete nem játszom, mert fáj a derekam – nyilatkozta az egykori szegedi játékos, Lampert Péter. – Nem valószínű, hogy el tudok menni Szegedre, hiszen fekvésre vagyok ítélve. Kíváncsi vagyok, hogy mit érünk el. Nagy terveink nincsenek, tisztában vagyunk vele, hogy a Szeged jobb csapat. Ha ott és itthon is szoros meccset érünk el, már elégedettek lehetünk.

A mérkőzés szombaton 13 órakor kezdődik az újszegedi teke- és bowlingcentrumban.

Szegváron a Fradi

A férfi tekecsapat Szuperliga alsóházában is folytatódik a bajnokság, ahol a csapatok az 5–10., 6–9., 7–8. párosításban folytatják. A hetedik Szegvár vasárnap 10 órától a nyolcadik Fradit fogadja. Az alapszakaszbeli mérlegük vegyes: Szegváron a Fradi nyert 8:0-ra, Budapesten viszont a Szegvár 5:3-ra. Ha a hazaiak az alapszakasz első felében mutatott önmagukat adják, felülmúlhatják a fővárosi ellenfelet. Ha nem, a kiesés szele is fenyegetheti őket.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lakatos Máté kitüntetése

A szegedi vízilabdázás egyik nagy alakja, Török Béla 2000-ben kitalálta, minden évben kupával… Tovább olvasom