Délmagyar logó

2017. 09. 20. szerda - Friderika 10°C | 19°C Még több cikk.

Szegedi TE: triplázásra készek

Jókedvűen és optomistán érkezett a németországi Straubingba a Szegedi TE férfi tekecsapata. A BL címvédője a 2015-ös sorozat hétvégi final fourját is szeretné megnyerni, ezzel olyat tenne, amelyre sosem volt példa: sorrendben harmadszor nyerne.
Három szegedi tekésnek hatalmas meglepetéssel indult a tegnapja. A németországi Straubingba induláskor, reggel hatkor derült ki ugyanis, hogy Kakuk Levente, Kiss Norbert és Zapletán Zsombor párja a háttérben szervezkedett, amelynek eredményeként a csapattal együtt ők is elutaztak a Bajnokok Ligája négyes döntőjére.

A három járműből álló konvojban a monotonitást oldó csepeli és linzi megálló alkalmával előkerült egy kézilabda is, amellyel Ernyesi, Fehér és Kiss szakavatottan passzolgatott, miközben a játékosok autójában pókerezéssel telt az idő.

A csapat gond nélkül megérkezett délután a torna helyszínére, Straubingba, majd este részt vett a hivatalos megnyitón. Mától pedig már a bábuké a főszerep: 14 órától következik a szlovák Podbrezova elleni elődöntő, vasárnap pedig a helyosztó.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vidux-ezüst a szenior fallabdásoknál

Izgalmas meccseket rendeztek az idei szenior országos fallabda csapatbajnokság második,… Tovább olvasom