Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 8°C

Szegediek a kajak-kenu Eb csapatban

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöksége keddi ülésén elfogadta a csehországi Racicében május 1-3-án sorra kerülő Európa-bajnokságra utazó csapat névsorát, amelyben öt szegedi is található.
Az MKKSZ tájékoztatása alapján a viadalon - a nagyobb hangsúlyt kapó júniusi bakui Európa Játékok, valamint az augusztusi milánói olimpiai kvalifikációs világbajnokság miatt - elsősorban U23-as korú versenyzőkkel vesz részt Magyarország.

A fiatalok mellett ugyanakkor a tavalyi, moszkvai világbajnokságon eredményesen szerepelt versenyzők közül is indulnak néhányan, így rajthoz áll majd a kajakos Csay Renáta, Medveczky Erika, Sarudi Alíz, Nádas Bence és Hérics Dávid, valamint a kenus Kiss Tamás, Sarudi Pál, Lakatos Zsanett és Takács Kincső is. Utóbbi két sportolónak a milánói vb mellett ez lesz az év fő verseny, mivel Bakuban nem rendeznek női kenus számokat.

Az Európa-bajnokságra utazó magyar csapat összeállítása: férfi kajak: Balaska Márk (Váci Vasutas), Bárdfalvi Márk (Vasas SC), Birkás Balázs (EDF Démász-Szeged), Császár Gergely (EDF Démász-Szeged), Csontos Csaba (Budapesti Honvéd), Hérics Dávid (Graboplast Győri VSE), Ilyés Róbert (Budapesti Honvéd), Janza Richárd (MULTI SE), Koleszár Mátyás (Budapesti Honvéd), Korondy Tamás (MULTI SE), Nádas Bence (EDF Démász-Szeged), Noé Bálint (Budapesti Honvéd), Noé Milán (Budapesti Honvéd), Solti László (UKSC) férfi kenu: Bodonyi András (Diósgyőri KKC), Fekete Ádám (Újpesti TE), Kiss Tamás (Csepeli KKE), Korisánszky Dávid (KSI SE), Szabó Gábor (EDF Démász-Szeged), Szabó Kristóf (Újpesti TE), Sarudi Pál (Közgép SE), Viola Viktor (Diósgyőri KKC) női kajak: Csay Renáta (Graboplast Győri VSE), Farkasdi Ramóna (Graboplast Győri VSE), Hagymási Anita (Budapesti Honvéd), Hagymási Réka (Budapesti Honvéd), Horváth Alexandra (EDF Démász-Szeged), Katrinecz Rita (UTE), Malcsiner Eszter (UTE), Nagy Flóra (Csepeli KKE), Lucz Dóra (Regatta 2000), Medveczky Erika (KDSE), Sarudi Alíz (Közgép SE), Simán Fanni (KSI SE), Szabó Ágnes (UTE), Szilágyi Anett (KSI SE) női kenu: Lakatos Zsanett (Graboplast Győri VSE), Takács Kincső (Graboplast Győri VSE)
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szervert kell cserélni - hatalmas az érdeklődés a szegedi BL-meccs iránt

Kedd reggel nyolc órakor kezdték meg a jegyárusítást a MOL-Pick Szeged–THW Kiel férfi kézilabda Bajnokok Ligája mérkőzésre. Tovább olvasom