Délmagyar logó

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 14°C | 24°C Még több cikk.

Széles Sándor: beteg vagyok, nem alkoholista!

Hazaküldték Barcelonából, a vizes világbajnokságról az olimpiai bajnok Gyurta Dániel és Risztov Éva edzőjét, Széles Sándort. Az úszószövetség elnöke, Gyárfás Tamás félreérthetően a „szokott problémákra" hivatkozott, a tréner kijelentette: beteg, kiújult a nyombélfekélye.
Meglepő és eddig példátlan döntést hozott a magyar úszósport vezetősége: hazaküldte a barcelonai világbajnokságról Széles Sándort, az olimpiai bajnok Gyurta Dániel és Risztov Éva mesterét. Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke a Kossuth Rádiónak adott és a köztévében is sugárzott interjúban elmondta: „Erről nem akartunk beszélni, bevallom férfiasan, mert nem jó róla beszélni. Lélekben itt van, szeretjük, becsüljük.

Szabó Tünde főtitkár tájékoztatta a döntésről, hazaküldte a kiváló edzőt, mert otthon van biztonságban. Nincs olyan állapotban, hogy kockáztassuk a jelenlétét, még ha boldogan ölelnénk is magunkhoz". Majd a gondolatsort folytatva, sejtelmesen, félreérthetően közölte, Szélessel a szokott nehézségek, problémák vannak, ki kell gyógyítani.

Az úszásban jártasaknak nyilvánvaló, a sportvezető arra célzott (elképzelhető, mindenki félreértette a mondatokat): a kiváló trénernek újra az italfogyasztással, az alkohollal akadtak gondjai. Az elmúlt évben a sikeres londoni ötkarikás játékok után is erről „sztorizott" a bulvársajtó.

Széles már itthonról nézi Gyurta futamait. Fotó: Karnok Csaba
Széles már itthonról nézi Gyurta futamait.
Fotó: Karnok Csaba

– Jómagam is úgy értettem, erre utalt, ezt sejtette, és ebben több barátom, kollégám megerősített, amikor hallották, ők is így értették – mondta Széles Sándor, akit telefonon értünk utol. – Nem volt szerencsés, hogy így nyilatkozott, most mindenki azt gondolja, alkoholista vagyok. Igaz, amikor jólesik, egy-két pohárral megiszok. Elhangzott, nem tett jót nekem, mert ezután szinte biztos, hogy hiába érvelek, magyarázkodom. Mégis kijelentem: beteg vagyok, nem alkoholista! – tiltakozott a tréner.

A mesteredző elmondta: rosszul érezte magát, fájt a gyomra, enni is alig tudott, valószínűleg kiújult a nyombélfekélye, amellyel már tavasszal is kezelték, vérvételen és ultrahangos vizsgálatokon vett részt a kórházban. Mostani állapotáról valaki – valószínűleg közvetlen környezetéből – tájékoztatta a szövetség vezetőit, ugyanis:

– Barcelonában Gyárfás Tamással nem találkoztam, és Szabó Tündével is csak az étteremben integettünk egymásnak. Vasárnap éjszaka negyed 11-kor közölték, másnap hajnali 3-kor keljek, mert 6 órakor indul a repülőgépem haza. Valóban kutyául éreztem magam – bár nem jelentett volna gondot a kinnmaradás –, de beadtam a derekam, ebben döntő szerep jutott tanítványomnak, Gyurta Daninak, azt mondta: Sanyi bácsi, nyugodtan menjen haza, nem lesz semmi probléma. Mióta hazajöttem, voltam orvosnál, újra vérvétel, ultrahang, már jól vagyok, és augusztus 22-én kell ellenőrzésre visszamennem.

Gyurta Dániel csütörtökön kezdi szereplését 200 méter mellen, az előfutammal és az elődöntővel, a finálét pénteken rendezik a katalán fővárosban.

– Furcsa, egyben jó lesz televízión nézni Dani szereplését. Kényelmesebb, lazább, kötöttségek nélküli, és a világbajnokságból is többet látok. Az eredményesség nem múlhat azon, ott vagyok-e, kollégáim, Kovácshegyi Ferenc és Virth Balázs mindenben segítenek Daninak – mondta Széles Sándor.

Olvasóink írták

21 hozzászólás
12
  • 21. szabójóska 2013. augusztus 02. 12:58
    „Nem tudom miért moderáltak ki,de én itt egy újabb nagy és időzített aljasságot sejtek.Ne azt nézzük beteg-e,hiszen ezt lehet tudni,ha a vezető tényleg az,hanem hogy mit csinált. Én a Gyárfást nem tartom egyenes embernek.”
  • 20. Rubicon 2013. augusztus 01. 19:09
    „Szakmailag tud valamit ez az ember, ha két olimpiai bajnokot készített fel.
    Barcelonában már "felesleges" lett, mert a sikert más sportvezető szeretné learatni.
    No komment.”
  • 19. mivan? 2013. augusztus 01. 16:40
    „17: Miért vitték ki? Jó kérdés.
    Spártai módon edzenek---baromság Vásárhelyen a <moderálva> <moderálva> sportvezető----Orbán cimborátokkal most nyerték meg a 2021-es vb-t
    Gyárfás kiállt mellette amíg lehetett.
    Egyelőre Gyárfás a főnök--- A főnök mindennek felett ( TI már csak tudjátok )”
  • 18. zördög 2013. augusztus 01. 15:55
    „<moderálva>”
  • 17. igazságkereső 2013. augusztus 01. 14:45
    „Egyetértek #15. csutak hozzászólásával, ez ugyan olyan aljas eljárás Gyárfás részéről, mint amilyen aljas eljárás volt annak idején a kajakosokat évtizedeken át felkészítő Kati nénivel szemben tett szövetségi eljárás! Gyárfás vagy hazudik, vagy teljesen aljasan viselkedik, ugyan is az edző betegsége - duodenális ulcus- kitűnően kezelhető napi egy este bevevendő kapszulával! A nevét nem írom le, mert egészen biztos vagyok abban, hogy kezelőorvosa ellátta ezzel a gyógyszerrel, amely egyébként olyan hatásos, hogy valójában képes eltüntetni is az "ulcus fülkét"! Ha meg alkoholbetegségre hivatkoznak, akkor miért vitték ki magukkal Spanyolországba?! Nem ártana, ha Gyárfás Tamás nem szállna el saját magától és le tudna szállni a földre! Szörnyű, ami egyes sportágakban történik szövetségi szinten, s mindeközben milliós javadalmazásokat vesznek fel a szövetségi vezetők, de szervezetük néha úgy néz ki ,mint "csáki szalmája", miközben spártai módon edzenek, küzdenek az arra érdemes kitűnő sportolóink!Nem a link sportolókról írok most e szösszenetemben, de most már valóban ideje lenne a "lejárt szavatosságú" sportvezetők lecserélésének, és komoly, sporthittel telt vezető edzők, szövetségi vezetők vennék át a különböző sportszakágak vezetését! Itt lenne az ideje, igen!!”
  • 16. débé 2013. augusztus 01. 13:21
    „Az adatvédelmi törvény szerint, az egészségügyi adatok különleges adatoknak minősülnek, amelyek kezelését a személyes adatokénál szigorúbb feltételekhez szokás kötni. Egyrészt ide tartoznak mindazok az információk, amelyek a beteg testi, értelmi, vagy lelkiállapotára vonatkoznak. Ide tartoznak továbbá azok, amelyek valamilyen KÓROS SZENVEDÉLYRE, illetőleg a megbetegedés körülményeire vonatkoznak

    Fontos alapelv, hogy az orvosi adatok harmadik fél, vagy a nyilvánosság számára történő továbbítására csak a beteg beleegyezésével kerülhet sor.

    A különleges adatokkal való visszaélésről pedig úgy rendelkezik a Büntető Törvénykönyv, hogy aki a személyes adatok védelmére vonatkozó jogszabályban meghatározott adatkezelése során tudomására jutott különleges adatot jogellenesen nyilvánosságra hozza, azt jogosulatlanul felhasználja, vagy illetéktelen személy részére hozzáférhetővé teszi, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Aki pedig a különleges adatot maga vagy más részére szerzi meg jogosulatlanul, vétséget követ el, és KÉT ÉVIG terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.”
  • 15. _csutak_ 2013. augusztus 01. 12:45
    „Aljas húzás Gyárfástól!
    Ő a nap tévén kívül mit tud felmutatni, mint eredményt?”
  • 14. pachakuti 2013. augusztus 01. 11:33
    „A beismerés általában tagadással kezdődik.”
  • 13. tobaccoroad 2013. augusztus 01. 11:14
    „Elvégzi eredményesen világszinvonalon a munkáját senki semmi köze mit csinál szabadidejébe...
    Majd ha valaki tizedannyire jó lesz a munkájába akkor joga lesz bírálni...”
  • 12. hős 2013. augusztus 01. 10:58
    „5 történész!

    Sajnos tudjuk,hogy alkoholista,csak itt mindenki maszatol jobbra-balra.Sajnos a dolgokat nevén kell nevezni.Hogy honnan tudom,hogy az?Maradjunk annyiban,hogy biztos forrásból tudom.Egyébként remek ember.”
  • 11. mivan? 2013. augusztus 01. 10:05
    „10: És aztán dugjuk a fejünket a homokba...”
  • 10. bicikliör 2013. augusztus 01. 09:59
    „nem kell senkitöl semmiféle komment BEFEJEZNI vegye le a DM a cikket”
  • 9. aquila0126 2013. augusztus 01. 09:56
    „4. szandokán 2013.08.01. 08:15

    "Azért látszik a srácon,hogy megviselte,hosszú évek során az állandó szomjazás.Tipikus puffadt,alkoholista arcot látunk."

    Ahogy a nóta mondaná: Világít a szádban a negro!”
  • 8. mivan? 2013. augusztus 01. 09:49
    „Szerintem az Úszószövetség igenis összetart védi embereit ameddig lehet! Nem akármeddig, ameddig lehet!!! Kiálltak Risztov mellett mikor hazament az edzőtáborból, megadott mindent erőn felül az úszóknak, és tolerálta a dolgot Szélessel. Nem a szakembert kritizáljuk, ha egyeltalán kritizálunk hanem az embert. Ezért tart itt az ország, mert nem vagyunk egyenesek. Nem nevezzük soha a nevén a dolgokat.”
  • 7. Horthyszobor 2013. augusztus 01. 09:29
    „Olyan rosszindulat van az úszó szövetségben! Pedig Sanyi bácsi csak odaát van. Ott ahol az igazság. És ha cukorbeteg? Jó arc lehet:) Nekem is van egy barátom nevezhetem barátomnak, aki ha iszik a világ legjobb embere!!! Az agresszív részeg ember viszont a legrosszabb (ebben az esetben biztos nem erről van szó). Gondolom a szövetség titkár asszonyát küldte el melegebb éghajlatra:) Így vagy úgy! Letett valamit az asztalra, megbecsülést érdemel, nem megszégyenítést”
  • 6. Krampampuli 2013. augusztus 01. 09:26
    „2. bicikliör 2013.08.01. 08:03

    - szerinted itt olvassa? :)”
  • 5. történész 2013. augusztus 01. 08:44
    „Tudjátok,hogy alkoholista ? Vagy csak sakál módjára üvöltötök ?? Gondolkodjatok már,el holnap rátok is lehet mondani,sőt már ma is hiszen úgyis elhinnék az olvasók 60%-a,hogy 3-4-ke,hogy alkoholisták vagytok..pedig ezt én nem is tudhatom!!”
  • 4. szandokán 2013. augusztus 01. 08:15
    „Azért látszik a srácon,hogy megviselte,hosszú évek során az állandó szomjazás.Tipikus puffadt,alkoholista arcot látunk.”
  • 3. dömdödöm 2013. augusztus 01. 08:15
    „az alkoholizmus betegség nem tudja?”
  • 2. bicikliör 2013. augusztus 01. 08:03
    „Sanyikám! Tiszta szívböl kívánom Neked,hogy gyógyulj meg!!! fogadd el a segítséget azoktól az emberektöl akik segíteni akarnek,ök szeretnek,féltenek és TISZTELNEK. Amikor utóljára találkoztunk lesújtott az állapotod.
    Baráti ölelés, Robi”
21 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Labdarúgás: felkészülési gólok

Ma számos felkészülési mérkőzést játszottak a Csongrád megyei labdarúgócsapatok. Tovább olvasom