Délmagyar logó

2017. 09. 19. kedd - Vilhelmina 13°C | 25°C Még több cikk.

Szélpál Tamás szoros partit vár

Szerdán 15.30-kor magyarkupa-mérkőzést játszik a legjobb tizenhat közé jutásért az NB II-es Makó, amely az Erdei Ferenc téri sporttelepen az NB I-es Diósgyőrt fogadja. A makóiak egykori, a borsodiak jelenlegi játékosa, Szélpál Tamás szoros meccset vár.
Vágó Attila (49) mellett Szélpál Tamás (21) is visszatér Makóra. Igaz, mindketten csak egyetlen meccs erejéig: előbbi a Diósgyőr edzőjeként, utóbbi pedig a borsodi csapat játékosaként. Az apropó a ma 15.30-kor az Erdei Ferenc téri sporttelepen rendezendő magyarkupa-mérkőzés, amelyen a tét a tizenhat közé jutás.

– Még 2005-ben, 18 évesen tizenegy mérkőzésen játszottam Makón, és bár az ellenfelek kapujába nem találtam be, néhány gólpasszt érő átadáson azért volt – emlékezett vissza a fiatal középpályás, Szélpál Tamás. – Jó emlékeim vannak a csapatról, a városról, hiszen kiválóan éreztem magam, de sajnos a játékom lehetett volna jobb is. Ezért aztán fél szezon után visszaigazoltam a megyei I. osztályú Tisza Volánba, ahonnan tavaly igazolt le a Diósgyőr.

A borsodi alakulat nincs éppen jó passzban: a győri 0–6 után a csapat és az edző is ultimátumot kapott a vezetéstől.

Szélpál Tamás szoros partit vár. Fotó: DM/DV
Szélpál Tamás szoros partit vár.
Fotó: DM/DV

– Miután az edzővel, valamint Búrány Zolival és Hommával együtt leszálltunk Budapesten a csapatbuszról, Szegedig az autóban egy szó sem hangzott el köztünk. Minden labdarúgó megpróbálja magát függetleníteni a történtektől. A kritikus hét meccs alatt tizenkét pontot kell szereznünk, és olyan riválisok jönnek, amelyek ellen teljesíthető a küldetés. Most azonban első a mai magyarkupa-meccs, jussunk a tizenhat közé, és akkor optimistán várhatjuk a jövőnkről is döntő sorozatot – vélte Szélpál.

Mindehhez azért lesz egy-két szava a Makónak is, amely az előző mk-ban elbúcsúztatta például az NB I-es Győrt.

– Tudom, hogy a Makó jó csapat, főleg otthon, az edző, Vágó Attila egykori csapatom két mérkőzését is megnézte. A társaimat figyelmeztettem, nehogy elbízzák magukat, mert a Makó hazai pályán bárkire veszélyes – jelezte Szélpál, hogy nem sétagaloppra számít.

A Diósgyőr a mérkőzés fontosságára való tekintettel már tegnap Makóra érkezett, majd fél négykor edzett is az Erdei Ferenc téri sporttelepen. A csapat a szombati, győri összecsapás után vasárnap pihenőt kapott, hétfőn Miskolcon, illetve a szegedieknek az újszegedi Erzsébet ligetben futás volt a program. Tegnap pedig csatlakoztak a Szegeden át Makóra érkező együtteshez.

Olvasóink írták

  • 1. FOCI 2008. szeptember 24. 07:20
    „Szupi,nekem a tavaly őszi nagyszerű Volán jut eszembe a cikkről.,az ott mutatott kiváló játékod,
    A mai mérkőzésről sokan azt mondják,két szegedi identitású csapat játszik.

    HAJRÁ SZEGEDI LABDARÚGÁS”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elhunyt Illovszky Rudolf

Tegnap hajnalban elhunyt Illovszky Rudolf, a labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya. A 86… Tovább olvasom