Régiót választok:
Csongrád megye
|
Bács-Kiskun megye
Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő ikonokkal! később elolvasom

Szeged - delmagyar.hu

2012. 02. 07. kedd - Tódor, Rómeó

Még több

Itt vagyok: Nyitólap > Sport - labdarúgás, kézilabda, vízilabda > Szentesi vereség Szolnokon

Szentesi vereség Szolnokon

Hétfő után szerdán is játszott bajnokit a Szentes OB I-es férfi vízilabdacsapata, amely 7-12-re kikapott a házigazda Szolnok együttesétől.

Munkatársunktól - 2010.03.17. 19:44
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom
A találkozónak a házigazda Szolnok volt az esélyese, amit az első negyedben zsinórban lőtt 5 góllal nyomatékosított a Kurca-partiakban, akik csak eggyel tudtak válaszolni. A második negyedet jól kezdték dr. Tóth Gyula (képünkön) vezetőedző tanítványai: Turzai és Éles akciógóljával kettőre zárkóztak. Erre hárommal „feleseltek" a vendéglátók. A harmadik etapban, az előzőekhez, és majd a negyedikhez képest, gólaszály volt. Az első 8 percet leszámítva a Szentes jól tartotta magát a jobb erőkből álló Szolnok ellen.

Dr. Tóth Gyula: –Az első negyedet „átaludtuk", utána azonban küzdöttünk, hajtottunk és partiban voltunk a hazaiakkal.

Fotó: DM/DV
Szentesi vereség Szolnokon.
Fotó: DM/DV

Szolnok–Bodrogi Bau-IOS-Szentesi VK 12–7 (5–1, 3–3, 1–1, 3–2)
Vodafon férfi vízilabda OB I. Szolnok, 200 néző Vezette: Németh, Vogel.
Szolnok: Gárdonyi – Németh, Bálint 2, Regős 2, Pásztor 1, Császár 2, Hangay R. Csere: Józsa 1, Hangay Z. 2, Szőke 1, Süveges 1, Petrovai, Tóth P. Edző: ifj. Cseh Sándor.
Bodrogi Bau-IOS-Szentesi VK: Horváth T. – Turzai 1, Jaksa, Zsivanovics, Szabó L. 1, Szabó Z. 2, Éles 3. Csere: Araczki, Rácz N., Torday, Kasza. Edző: dr. Tóth Gyula.
Gól – emberelőnyből: 12/4, ill. 8/3.
Hétméteresből: 2/2, ill. –.
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom

Hozzászólok a cikkhez

Kedves látogatónk! A tisztább tartalom érdekében bevezettük a kommentek előzetes moderálását. Ez rövid késést fog okozni a komment megjelenésében, amiért megértését kérjük. Az éjjel 23 és 6.30 közötti kommentek 7-ig jelennek meg. Cserében trollmentes kommenteket ígérünk!

Olvassa el Felhasználási szabályainkat!

Mi tekintettel vagyunk a személyiségi jogokra, elutasítjuk a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja! Ön a(z) 38.107.179.231 IP címről szól hozzá.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!
Kérem, jelentkezzen be vagy regisztráljon!
Töltés, kérem várjon!
Töltés, kérem várjon!
ˆaz oldal tetejéreˆ

hirdetés

HIRDETÉS
bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...