Munkatársunktól - 2008.02.05. 04:00
Futballban hat-, kosárlabdában négypontos rangadó: a sereghajtó Kosársuli a tabella utolsó előtti helyezettjét fogadja. A somogyiak 16 forduló után két győzelemmel állnak jobban Czuprák László legénységénél, azaz itt az alkalom, hogy a Vásárhely megkezdje a felzárkózást a közvetlen riválisokhoz. Az alapszakasz végeztével a csapatok valamennyi eredményüket magukkal viszik majd az alsóházi rájátszásba, és a mezőny kiegyensúlyozottságának ismeretében nem kizárt, hogy a szezon végén a kiesés, illetve a bennmaradás akár egyetlen győzelmen múlhat.
– A vereségek ellenére büszke vagyok a csapat elmúlt hetekben nyújtott teljesítményére, hiszen Szolnokon és Dombóváron is közel álltunk a meglepetéshez – mondta dr. Elek András, a Kosársuli elnöke. – Szakmailag meccsről meccsre fejlődünk, és a játékosok egyre hatékonyabban valósítják meg a felvázolt taktikát. Dombóváron remekül védekeztünk a triplák ellen, Nyíregyházán pedig kifogástalanul semlegesítettük az ellenfél egyik legjobbját, az irányító Savicot. Természetesen a Kaposvár elleni mérkőzésnek is megvan a kulcsa. Bízva abban, hogy a rutinosabb magyar játékosok, Csirke, Orosz vagy Szőke nem rukkolnak elő semmi váratlannal, ügyelnünk kell, hogy az amerikai Edwards ne szórja meg magát, és ugyanígy perdöntő lehet Hendlein védése is.
A találkozót a 14 éven aluli szurkolók ingyen tekinthetik meg.