Délmagyar logó

2017. 09. 20. szerda - Friderika 10°C | 19°C Még több cikk.

Szeviép-Szeged: előnyt kell szerezni

Holnap 18 órától az újszegedi sportcsarnokban női kosárlabda Magyar Kupa-negyeddöntőt játszik a Szeviép-Szeged. A párharc első összecsapásán az ellenfél a Diósgyőr csapata lesz.
Sebzett oroszlánként is nevezhetnénk a holnap Magyar Kupa- meccsre Szegedre látogató Diósgyőrt. Mert a miskolci női kosárlabdacsapatnál ugyan pénzügyi problémákról szóltak az elmúlt napok és hónapok, de Tapodi Péter és megfogyatkozott együttese a kosárlabdázás borsodi hagyományait figyelembe véve kitart a klub mellett, ráadásul eredményesen akar szerepelni a bajnokságon kívül – az NB I A csoportjában harmadik a csapat – a kupában is. Szóval egyáltalán nem kell abból túl sok következtetést levonni, hogy az anyagi bizonytalanság miatt három légiós (Jokovics, Pavicsevics, Vilipics) elhagyta a Diósgyőrt, így a tréner legutóbb mindössze hat játékossal tudta le végül győztesen a Zala Volán elleni mérkőzést. Ez a hatos azonban minőségi csapatot jelent, lévén mindegyikük válogatott.

A további párharcok

A Magyar Kupa negyeddöntőinek további párosítása: Zala Volán– Pécs, Győr–Sopron, Nyíregyháza– BSE. Érdekesség, hogy az utóbbi párharc mindkét meccsét Nyíregyházán rendezik január 27-én és 28-án. A Szeviép-Szeged–Diósgyőr mérkőzés visszavágóját január 30-án (hétfőn) 18 órától tartják a miskolci városi sportcsarnokban.

A holnap 18 órakor az újszegedi sportcsarnokban kezdődő mérkőzés tétje a Magyar Kupa elődöntőjébe jutás. Az első meccs, így nem is lehet kérdés, hogy a Szeviép-Szegednek hazai pályán megnyugtató előnyt kellene szereznie.

– Való igaz, meggyengült a DKSK, hiszen távoztak a külföldiek, és a műtéten átesett Fűrész sem százszázalékos, de azért mindenképpen veszélyes ellenfél lesz – vélte Török Szilvia, a Szeviép válogatott irányítója. – Túl kell lépnünk a BSE elleni vasárnapi vereségen, és akkor a győzelem is elérhető közelségbe kerül. Teljesen mindegy, hogy egy ponttal, vagy akár többel nyerünk, csak legyen nálunk az előny. Itthon szoros végjátékban 63–52-re kaptunk ki, így van is miért visszavágnunk.
A játékos elmondta még, hogy egészen a nyár közepéig csak a klubjára koncentrálhat, hiszen a válogatottal addig nem lesz kötelezettsége. A végén pedig egy jó hír a szegedi kosárlabda szerelmeseinek: a sérült Russai Petra ugyan kezelésekre jár, de a kímélő edzéseket már elkezdte.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyurcsányival nem bírt az Első Beton

Nem estek egymásnak a csapatok, a Beton annak ellenére sem tett így, hogy két góllal, 7–5-re… Tovább olvasom