Délmagyar logó

2017. 08. 23. szerda - Bence 15°C | 25°C Még több cikk.

Szeviép: teljes gőzzel ma is

Idegenben folytatja bajnoki szereplését a Szeviép-Szeged, amely ma 18 órától a bajnokság nyolcadik helyén álló Szekszárd otthonában vendégeskedik.
Alig ért haza az isztambuli túráról, péntek délelőtt már tréningre kellett jelentkeznie a Szeviép-Szeged női kosárlabdacsapatának.

– Tegnap kétszer is edzettünk, és szerencsére elmondhatom, a lányok túltették magukat mind a Fenerbahce elleni vereségen, mind a Gdynia számunka kellemetlen hazai sikerén. Benne volt a pakliban, hogy a lengyelek nyernek otthon, és ez sajnos össze is jött nekik, ám nem adjuk fel a továbbjutásért vívott harcot – mondta kérdésünkre Bencze Tamás, a Szeviép vezetőedzője.

A szegedieknek minimális esélyük maradt az Euroliga-csoportjuk negyedik helyének megszerzésére, ami csak úgy sikerülhet, ha nyernek jövő szerdán Brnóban (emellett a Tarbes isztambuli sikere és a Gdynia moszkvai veresége is kellene a hármas holtverseny kialakulásához).
Éppen ezért adódik a kérdés, pihentet-e kulcsembereket a vezetőedző a Szekszárd elleni, ma 18 órától sorra kerülő bajnokin.

– Mindenki játszik, hiszen komolyan kell vennünk a hazai pályán játszó ellenfelünket. Emlékezhetünk, Szegeden is okoztak gondot a szekszárdiak, és a Győr is nagyon megizzadt ellenük idegenben – jelentette ki Bencze Tamás. Valóban, Bozókiék a szegedi bajnoki első negyedében kicsit ráijesztettek Fürészékre, már 22–12-re is vezettek, ám a végén mégiscsak harmincpontos, 94–64-es Szeviép-siker született. Ezzel valószínűleg ma is kiegyeznének.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mától újra a pontokért küzd a Beton

Szeged. Egy hónapos szünet után ma 16 órakor újra a bajnoki pontokért ugrik vízbe a Szeged Beton VE… Tovább olvasom