Délmagyar logó

2018. 02. 18. vasárnap - Bernadett 1°C | 6°C Még több cikk.

Szocsi: várjuk a hetedik medált

A legutóbbi, vancouveri téli olimpiához képest tizenkettővel több számban osztanak aranyérmet a csütörtökön kezdődő – a hivatalos megnyitót pénteken tartják – téli olimpián az oroszországi Szocsiban.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottságának döntése értelmében hódeszkában programba került mind a férfiaknál, mind a nőknél a párhuzamos műlesiklás és az úgynevezett slopestyle (trükkös akadályverseny), a síakrobatáknál – szintén mindkét nemnél – a félcső és a slopestyle lett része az ötkarikás programnak. Műkorcsolyában a csapatverseny, sílövészetben a vegyes váltó, szánkóban a vegyes csapatváltó, míg a síugróknál a női verseny jelent bővítést.

A magyarok eddig hat érmet szereztek a téli olimpiákon. A mérleg: hat érem, ebből két ezüst és négy bronz, négy negyedik, öt ötödik, valamint két hatodik hely, azaz 50 pont (39 műkorcsolyában, 8 rövidpályás gyorskorcsolyában, 3 gyorskorcsolyában). Magyarország mind a 21 téli olimpián részt vett, és összesen 259 sportolója indult. Szocsiban 16 fős küldöttség képviseli a magyar színeket, benne a Szegedi KE versenyzőjével, Lajtos Szandrával, illetve a szegedi származású Kónya Zsófiával, mindketten a gyorskorcsolya-válogatott tagjai.

Sajtótájékoztató. Thomas Bach NOB-elnök Szocsiban. Fotó: MT
Sajtótájékoztató. Thomas Bach NOB-elnök Szocsiban. Fotó: MTI

Eközben kulcscsonttörést szenvedett Torstein Horgmo norvég síakrobata, a pénteken kezdődő szocsi téli olimpia egyik éremesélyese. A Krasznaja Poljana-i Rosa Hutor extrém parkban tartott edzésen Horgmo nagyot esett a felső testére, és úgy megsérült, hogy kórházba kellett szállítani. Norvég sajtóértesülések szerint a versenyző kulcscsontja eltört, és agyrázkódása is van. A 26 éves Horgmo az olimpián most debütáló úgynevezett slopestyle, azaz trükkös akadályverseny egyik favoritja.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hargitay András: Még elzárva az aranycsap

A jövő bajnokai vásárhelyi regionális úszóversenyére több korábbi klasszis eljött. Tovább olvasom