31 éve foglalkozik testnevelés-oktatással Hódmezővásárhelyen Szöginé Kotormán Zsuzsanna. A Szent István Általános Iskola és Óvoda pedagógusát mindenki ismeri a városban, az iskolai órák mellett a tömegsportrendezvényekről, sporteseményekről sem hiányozhat. Pörgős stílusát, életvidámságát mindig „magánál tartja".
– 1959-ben születtem Hódmezővásárhelyen, édesapám atléta volt, így a családom révén már egészen fiatalon közel kerültem a sporthoz – kezdte történetét Zsuzsanna. – Hatévesen
Török Sanyi bácsi tanított meg úszni, tőle kaptam a Csutka becenevet, majd 10 évig ebben a sportágban versenyeztem, mellúszóként a területi bajnokságokon nyertem érmeket. 14 évesen kosárlabdázni is elkezdtem,
Balogh Imsi volt az edzőm. Szerencsés vagyok, mert a legjobb szakemberek foglalkoztak velem. A csapatsportág is megtetszett, később, az egyetem alatt a Szeol AK csapatában három szezont játszottam az NB I-ben – mondta a testnevelés–biológia szakos diplomával rendelkező pedagógus.
 |
| Szöginé Kotormán Zsuzsanna tanítványaival, a II. korcsoportos leány és fiú többpróbacsapatokkal |
Szöginé 1981-ben kezdett el úszást oktatni Vásárhelyen, emellett játszott még a Hódmezővásárhelyi VSE-ben, majd a családalapítást választotta.
– Zsuzsi lányom 28, Ádám fiam 22 éves, szerencsére sikerült mindkettőjükkel megszerettetnem a sportot, a kosárlabdát. Zsuzsi a vásárhelyi NB II-es csapatban játszott, jelenleg pedig egy budapesti amatőr bajnokságban szerepel banki munkája mellett, Ádám az A csoportos Jászberény irányítója. Nagyon büszke vagyok a gyermekeimre, akiket 2000-es válásom óta egyedül nevelek.
1987-ben került az akkor még Münnich Ferenc nevét viselő általános iskolába, ahol 25 esztendeje folyamatosan dolgozik – az intézmény azóta a Szent István Általános Iskola és Óvoda nevet viseli.
 |
| Szöginé Kotormán Zsuzsanna, lánya, Szögi Zsuzsanna, fia, Szögi Ádám és a lánya vőlegénye, Agárdi László |
– Annak idején választanom kellett, hogy a zongorázással foglalkozom komolyan vagy a sporttal. Aztán elképzeltem, hogy milyen lenne napi nyolc órát egy helyben, egy széken ülni, így döntöttem a testnevelés mellett. Szerencsére kiváló tanáraim voltak, akik megtanították nekem, hogy az izzadós munka meghozza az eredményt – ez beleivódott a személyiségembe. Igyekszem ezt továbbadni a saját tanítványaimnak is, és úgy érzem, sikerül, mivel többen azóta már a kollégáim lettek – tette hozzá Zsuzsanna, aki a testnevelők munkaközösségét is vezeti Vásárhelyen.