Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

SZTE-Szedeák: gyümölcsöző kapcsolat

Sikeres idényt tudhat maga mögött az SZTE-Szedeák férfi kosárlabdacsapata. Az egyetemisták az NB I B csoportos bajnokság újoncaként a 13. helyen zártak.
Az SZTE-Szedeák a jó bajnoki szereplés mellett az egyéb erőpróbákat is derekasan állta. A csapat a magyar kupában egészen a nyolcaddöntőig menetelt, ahol a későbbi győztes Paks állta útját, míg a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Országos Bajnokságán nem talált legyőzőre, és aranyéremmel öregbítette az SZTE hírnevét.

– Amikor 2006 májusában elkezdtük a munkát, csak titkos álmaink között szerepelt, hogy egy év alatt megnyerjük az NB II-es bajnokságot, és a feljutást követő egy éven belül erős középcsapattá válunk az NB I B csoportjában – mondta dr. Kardos Péter, a klub elnöke. – Örömmel mondhatom, hogy a mérkőzéseinket átlagosan félezer néző látogatta, így Szeged második legnézettebb rendszeres sporteseményévé váltunk. Megnyertük az egyetemi és főiskolás bajnokságot, és jó úton járunk, hogy csapatunk a közel negyvenezer fős Szegedi Tudományegyetem egyik jelentős közösségi szimbólumává váljon.

A Szedeák jövőjét jelentő utánpótlásképzés is napról napra erősödik. A klub a korosztályos eredmények alapján a nevelőegyesületek közötti versenyben az országos 9. helyet érte el, és egyre több utánpótlás válogatott játékossal büszkélkedhet.

– Erőfeszítéseinket látva idén megemelte a támogatását a szegedi önkormányzat. Rövid időn belül főszponzorainkkal, a Szegedi Tudományegyetemmel, a SOLE-MiZo Zrt.-vel és a SOLVO Biotechnológiai Zrt.-vel is megújítjuk a szerződésünket. Úgy gondolom, sikerült megteremtenünk a szegedi férfi kosárlabdázás hosszú távú stabilitását. A célunk a jövőben is változatlan: egy amatőr, szegediekre és egyetemistákra épülő felnőtt csapatot akarunk versenyeztetni. Nem törekszünk a profi sport babérjaira, viszonylag szerény költségvetéssel egy szerethető csapatot építünk, és bízunk abban, hogy a felmutatott értékeink alapján ez a csapat egyre inkább a szegedi közönség kedvencévé válik.

Nyilas István, az SZTE-Szedeák vezetőedzője a szezon második felében játékosként is segítette csapatát. A kettős feladat komoly megpróbáltatást jelentett a 32 éves szakembernek.

– Amikor a pályán voltam, sokkal kevesebbet tudtam foglalkozni az edzői teendőkkel, így akkor, mint edző, nem voltam elégedett magammal – jelentette ki az elsőéves tréner. – Úgy érzem, játékosként a győzni akarásommal és a játéktudásommal is példát tudtam nyújtani a fiúknak. Büszkeséggel tölt el, hogy szülővárosom és nevelőegyesületem színeiben komoly eredményeket értünk el. Remélem, jövőre még ennél is sikeresebbek leszünk. Nem lesz könnyű dolgunk, mert a 24 csapatosra bővített B csoportba jó együttesek jönnek fel az NB II-ből, ráadásul Tanács Attila németországi szerződésével centerposzton új helyzet áll elő. Úgy gondolom, az érkező játékosok erősítést jelentenek, és ha a következő szezonban is hasonló hozzáállással dolgoznak a fiúk, a sok edzés már jövőre meghozhatja gyümölcsét.

Olvasóink írták

  • 2. basket 2008. július 12. 10:26
    „Szeretnék gratulálni Nyilas Istvánnak a munkájához. Remélem az új idényben még előrébb lép a csapat.”
  • 1. jordan 2008. július 12. 09:34
    „Csak így tovább, fiúk! Szurkolunk nektek. CSAK A SZEDEÁK!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Itthon már jegyzik a szegedi úszókat

Nagyüzem van a hazai úszásban. A felnőttek mellett az utánpótláskorúak is az országos bajnoki… Tovább olvasom