Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

Születésnapi focitorta

Roszkos Zoltán neve összeforr a futballal. Imádja a világ legnépszerűbb labdajátékát. Még ebben, a tőle idegen magyar közegben is rajong érte. Semmi sem tudta eddig eltántorítani. Csinálja tovább, csapatot szervez, és rengeteg pénzt áldoz rá.
Megtehetné, hogy hátat fordít, nem foglalkozik többet kedvenc sportágával. Nem teszi, pedig mennyi, de mennyi pofont kapott már.

Élete a futball, azon belül a futsal. Sikeres egyesületet hozott létre, és hazánkban történelmet írt azzal, hogy csak olyan játékosok szerepelnek az Első Beton Szegedben, akik nem játszanak nagy pályán. Kezdetben csak néhány néző lézengett a lelátón. Jó néhányan mosolyogtak rajta, hogy mit akar ezzel a játékkal. Azóta nagyot változott a helyzet. Volt olyan időszak, amikor 6-700-an ültek a sportcsarnok lelátóján. Ekkor érezte úgy, hogy megérte az a sok fáradozás, amit beleölt a játékba, teret nyert Szegeden a futsal. Sőt! A magyar válogatott nemzetközi meccsein – rengeteg segítséget megadott – telt ház volt. Nemegyszer! Ilyen azóta sem fordult elő a sportág történetében.

Nagy szívfájdalma, hogy megszűnt a Wirth István által szervezett Radnóti-hétfők kispályás bajnokság. Képes volt az első, délután öt órakor kezdődő meccstől az utolsóig kint maradni a gimi pályáján. Szurkolt, és nem csak a saját csapatának.

Mindenkinek. És tényleg képes volt arra, amire kevesen, gratulálni az ellenfélnek, aki esetleg rommá verte saját csapatát.

Szíve van! Méghozzá nagy! Érdekes, mégis kevesen becsülik meg. Fanatikus, akiből kevés van Magyarországon. Ő nem elvesz a focitól, ha nem belerak. Minek? Ha nem tenné, akkor szegényebb lenne Szeged sportélete, mert a Beton rengeteg felejthetetlen meccset játszott. Elég csak az 1997-ben megnyert Kék Mókus-kupa döntőjét megemlíteni, amikor 1800 néző előtt a Puhalakkal felálló szerb Rondellát verték 5–4-re. Nem vitás: minden idők legnagyobb „mókus"-döntőjét láthatta a nézősereg.

Roszkos Zoltán a napokban ünnepelte 50. születésnapját. Nemcsak a sportban, hanem az üzleti életben elért sikereire is büszke lehet. Büszke, mert mindkét téren nagyot alkotott. Mi pedig legyünk büszkék arra, hogy ennyi felejthetetlen futballélménnyel ajándékozott meg minket. Ezúton kívánunk boldog születésnapot!
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Idegenben mindenképpen jó az iksz

A házigazda németekkel azonos számú, kilenc aranyérmet gyűjtött a magyar válogatott a 36. síkvízi… Tovább olvasom